Nagyvilág

Megszakadtak a lengyel koalíciós tárgyalások

Összeomlottak a lengyel koalíciós tárgyalások, miután a választásokon győztes Jog és Igazságosság (PiS) emberét választották házelnöknek a Polgári Platform (PO) jelöltjével szemben.

Nincs lehetőség a koalíciós tárgyalások folytatására a Jog és Igazságosság (PiS) pártjával – mondta Donald Tusk, a lengyelországi választásokon második helyen végzett Polgári Platform (PO) vezetője Varsóban. A két jobboldali párt közötti ellentét a szejm elnöke, az államfő utáni második legfontosabb lengyel közjogi méltóság megválasztásának kapcsán éleződött ki. A PO Bronislaw Komorowskit javasolta erre a tisztségre, akit a PiS nem volt hajlandó elfogadni, és saját jelöltet terjesztett elő Marek Jurek személyében, akit meg is válaszottak.  A két jobboldali párt között nem hivatalos megállapodás volt arról, hogy a szejm elnökének tisztségét a kisebbik koalíciós partner, a PO kapja.


A liberális Polgári Platform (PO) második számú vezetője, Jan Rokita szerint a válság oka az, hogy a nagyobbik partner, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) túl sok hatalmat szeretne fenntartani magának a leendő koalíciós kormányban. A kijelölt miniszterelnök, Kazimierz Marcinkiewicz szerint viszont a PO-ban nincs meg a kellő elhatározottság a kormányhoz való csatlakozásra.

A liberális gazdasági elképzeléseket valló PO, amely csak kis különbséggel szorult a második helyre, biztosítékokat szeretne arra nézve, hogy a leendő kormány csökkenti a költségvetési hiányt, és szabadpiaci reformokat hajt végre. A Jog és Igazságosság pártjának vezetője, Jaroslaw Kaczinsky kijelentette, hogy nem engedik át a kisebbik koalíciós partner számára a belügyi és az igazságügyi tárcát, valamint a titkosszolgálatok vezetését.

A Polgári Platform vezetője, Donald Tusk, aki vasárnap elvesztette az elnökválasztást, elmondta, hogy nem fogadják el a hatalom ilyen mértékű koncentrációját, és követelte, hogy a belügyminiszteri posztot az ő pártja kapja meg. Mint fogalmazott, ez a „bizalom jele” lenne a PiS részéről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik