Nagyvilág

Víz alatt Havanna egy része

Elöntötte a kubai főváros part menti utcáit a Wilma hurrikán által felkorbácsolt tenger hétfőn. A hatóságok folyamatosan mentik ki csónakokon a lakosokat.

A tenger hétfőre virradóra tört rá az áramszünet miatt elsötétült Havannára. A meteorológiai intézet hétfő déli jelentése szerint a tengerparti mellvédeken átcsapó óriási hullámok egyméteresnél is mélyebb vízzel árasztották el a Vedado és Miramar kerületek egyes utcáit a parttól akár több száz méter távolságra is, és az elöntött épületekből gépkocsikon már nem, csak csónakon lehet kihozni a lakókat.

A mentési műveletben a rendőrségen és a polgári védelmen kívül a fegyveres erők búvárai és kétéltű járművei is részt vesznek. A főváros előreláthatólag továbbra is áram nélkül marad, és ezen egyelőre nem lehet segíteni, mert kedd reggelig újabb vízbetörések várhatók.

Havannából korábban húszezer, a környékéről 200 ezer embert telepítettek ki. A károk jelentősek, de halálos áldozatok nincsenek. A hatóságok folyamatosan figyelmeztetik a lakosokat, hogy tegyenek eleget a biztonsági előírásoknak, és kövessék a kitelepítési terveket. A fővároson kívül a legsúlyosabb áradások a hatvan kilóméterre délre fekvő Batabanó és Guanímar településeknél tapasztalhatók, ahol a tenger egy kilométerre benyomult a szárazföldre.

A sziget nyugati végén elterülő Pinar del Río tartományban 640 ezer veszélyeztetett embert költöztettek ki lakhelyéről. A Kubától távolodó orkán ereje hármasról kettesre gyengült, de a széllökések sebessége hétfőn, helyi idő szerint délelőtt még mindig elérték az óránként 177 kilométert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik