Nagyvilág

Megkésett szavazás Drezdában

Megkezdődött az idő előtti német parlamenti választások záró fordulója Drezdában. A város egyik választókerületében haláleset miatt halasztották el a voksolást, és bár a végeredményt nem befolyásolja, ki fog nyerni, az elnök senkit sem kérhet fel kormányalakításra, amíg itt nem születik döntés.

Az Európai Unió legnagyobb országának többi részében, 298 választókerületben közel 80 százalékos részvétel mellett már szeptember 18-án szavaztak, s ennek eredményeként a konzervatív pártok (CDU, CSU) állnak az élen 225 mandátummal, míg a második helyezett szociáldemokraták 222 mandátumot gyűjtöttek össze. Választási szakemberek szerint szinte kizárt, hogy a szociáldemokraták Drezdában behozzák hátrányukat, legjobb esetben két mandátum hátrányt ledolgozva zárkózhatnak fel a keresztény pártok mögé.

A drezdai voksolásnak főleg pszichológiai jelentőséget tulajdonítanak: az eredménytől függően mind a konzervatívok, mind a szociáldemokraták megerősíthetik kormányzásra formált igényüket. Jelen pillanatban a legnagyobb esélye annak van, hogy konzervatív vezetéssel alakul nagykoalíciós kormány Németországban. A két tábor eddig kétszer konzultált egymással, a legközelebbi fordulót szerdára tűzték ki. A hivatalos nagykoalíciós tárgyalások még nem kezdődtek el.

A Drezda I. választókerületben (az országos 160-asban) közel 220 ezer a választásra jogosultak száma, közülük sokan már levélben beküldték kitöltött szavazólapjukat. A választók egyéni képviselőjelöltre és pártra is szavazhatnak. Három évvel ezelőtt a kereszténydemokraták (CDU) jelöltje került be egyéni győztesként a Szövetségi Gyűlésbe (Bundestag), de pártként akkor a szociáldemokraták szerepeltek jobban.

A voksolást azért voltak kénytelenek szeptember 18-ról október 2-ra halasztani, mert váratlanul elhunyt a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) egyéni képviselőjelöltje, Kerstin Lorenz. Helyette a párt Franz Schönhubert, a szintén szélsőjobboldali Republikánusok (Republikaner) volt elnökét indította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik