Nagyvilág

2011-től Mózes védi Velencét

Berlusconi eldöntötte: 2011-re 4,5 milliárd euróból megépül Mózes – a tengerfenéki gátrendszer, amely megvédi az áradástól Velencét – írja az eurohirek.hu.

A projekt a bibliai Mózesről kapta a nevét, aki szárazlábbal kelhetett át a kettényílt a Vörös-tengeren. Ennek az óriásberuházásnak a keretében a tengerfenékre építenek egy 78 darab egyenként 30 méter magas és 5 méter vastag csuklópántos elemből álló gátrendszert a velencei lagúnában Lidótól Chioggia-ig, amelyeket a történelmi városrészt fenyegető árhullám esetén a vízmagasság szintjére emelhetnek föl. Az eredetileg tervezetthez képest csaknem kétszeresére nőtt a tervezett beruházás költsége, 2004-ben, az első kőletétel alkalmával még 2,3 milliárd euróval számoltak.

A környezetvédők a helyzet szerint rosszabb lesz a helyzet, a polgármester sérelmezi a városvezetés megkerülését, de Berlusconi már döntött. Tiltakoznak az anti-globalisták is, a WWF olasz szekciója pedig azt gondolja, hogy Velence teherkikötőjének bezárása és a tengerjáró hajók kitiltása a város körzetéből hatékonyabban védené Velencét a károktól. Berlusconi szerdán úgy nyilatkozott, hogy megvitatják, megfontolják a jobbítást szolgáló szakértői véleményeket, de ez nem akadályozhatja a projekt kivitelezését.

Azért is szükséges valamilyen védelmi rendszer kiépítése, mert egyre gyakrabban önti el Velencét pusztító ár: 1923 és 1932 között összesen öt ilyen esetet jegyeztek föl, az 1993 és 2002 közti tíz éves időszakban viszont már több, mit ötvenre nőtt ez a szám. Míg 0 20 század elején átlagosan évi 7 napot állt kényszerűen víz alatt a város, az utóbbi években már 200-at.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik