Külföld

Szabadidőközpont épül a bősi erőmű térségében

admin
admin

2005. 09. 27. 15:49

3-6 milliárd korona értékű beruházást tervez a Danubia Invest nevű szlovák társaság a bősi erőmű térségében, ahol két éven belül óriási kiterjedésű üdülő-és szabadidőközpont felépítését tervezi.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség keddi közlése szerint a pihenés, a sportolás és a szabadidő eltöltésének számtalan lehetőségét kínáló üdülőövezet központja egy jellegzetes, közel félezer jachtot befogadó dunai kikötőközpont lesz, melynek környékét exkluzív szállodák, közösségi épületek, kulturális, gyógyászati és relaxációs központok képezik majd.

A tervek szerint itt épülne meg az ország legnagyobb, egész évben üzemelő, télen hatszáz, a nyári idényben ezer fürdőző számára alkalmas aquaparkja is. Bős térségébe különféle sportlétesítményeket, evezősparadicsomot, táborhelyeket, csónakházakat, és egy hatalmas piknikező-rétet is kialakítanak majd a hozzá tartozó higiéniai berendezésekkel együtt. Ugyanitt vurstli, lóversenypálya, fedett lovarda, agro-és biofarm, skanzen, kerékpáros-tereppálya is létesül.

A beruházó Danubia Invest 99 évre venné bérbe a terv megvalósítás szükséges földterületet. A tervet még a szlovák kormánynak kell jóváhagynia. A jó esélyekkel induló projektet a beruházó a szerződés aláírását követő két éven belül akarja megvalósítani.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.