Nagyvilág

Hibridben erősít a Ford

Az amerikai Ford autógyár bejelentette: 2010-re szeretné biztosítani, hogy a nevét hordozó új járművek felét már hibrid, azaz benzin-villany meghajtású erőforrásokkal is lehessen vásárolni. Ugyanezt a Lincoln és a Mercury márkájú autóira is lehetővé tenné addigra.

Eszerint mostantól az évtized végére évente mintegy negyedmillió hibrid motort gyártana a Ford. Emellett olyan motorokat is egyre nagyobb mennyiségben gyártana, amelyek etanollal is üzemelnének. Ilyen motorokat haszonjárműveik részére is gyártanának, jövőre összesen 280 ezer etanolos autóval dobnának a piacokra. A Ford vezetőségének közlése szerint az alternatív járművek gyártásának fejlesztéséhez megvannak a pénzügyi eszközeik.

Az amerikai autógyártó óriás már ez idő szerint is gyárt hibridüzemű erőforrásokat, de kis számban, éves szinten 25 ezer darab körül. Már piacra hozta két hibridüzemű szabadidő-, illetve családi autóját is.

A szegmensben egyelőre lemaradása van a cégnak a Toyota és a Honda mögött. Az előbbi már nagy mennyiségben, míg az utóbbi kisebb volumenben egy ideje piacon vannak hibrid járműveikkel az Egyesült Államokban. Az ott eladott autókból a hibridüzeműek részaránya azonban az 1 százalékot sem éri el. Ennek oka elemzők szerint, hogy a hibridek ára átlagban 4 ezer dollárra haladja meg a hasonló kapacitású benzines járművekét az amerikai piacon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik