Nagyvilág

Újabb hurrikán, újabb olajárnövekedés

New Yorkban 4 dollárt jóval meghaladó mértékben, Londonban közel 4 dollárral drágult a kőolaj ára hétfőn amiatt, hogy a Bahama-szigeteknél járó Rita névre keresztelt szélvihar 24 órán belül hurrikánná erősödik, és szerdán eléri a Mexikói-öblöt, majd Texast.

Szakértők attól tartanak, hogy a Rita forgószél befolyásolhatja az Egyesült Államok déli területein az olajfeldolgozást, ami még mindig nem állt teljesen helyre az előző, Katrina hurrikán óta.

Három héttel a Katrina hurrikán megjelenése után a Mexikói-öbölben az olajtermelés 55,84 százaléka még mindig áll, négy olajfeldolgozó pedig csak hónapok múlva kezdheti újra a munkát.

Árnövelő tényező volt az is, hogy az OPEC, amely hétfőn kezdte meg kétnapos ülését, komoly csalódást okozott az olajpiac szereplőinek. Sokan arra vártak ugyanis, hogy az olajkartell termelésnövelésről dönt. E helyett kedden várhatóan arról határoz a szervezet, hogy tartalékkapacitásából dob piacra napi 2 millió hordó kőolajat, de ezt is csak akkor, ha ennek szükségét látja.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta októberi jegyzése 4,39 dollár emelkedéssel 67,39 dolláron zárt. A WTI ára augusztus 30-án 70,85 dolláros rekord szinten is volt.

A londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) az északi-tengeri Brent novemberi jegyzés 3,80 dollárral 65,61 dollárra nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik