Nagyvilág

Szűkösen nyert a német jobboldal

A szavazóurnák lezárása után közzétették az első exit-poll adatokat: ezek szerint az ellenzéki CDU/CSU nyerte a német választásokat, de várhatóan Angela Merkel a liberális szabaddemokratákkal nem fog tudni kormányt alakítani. Merkel és Schröder egyaránt saját győzelméről beszél.

Magas volt a részvétel

A választásra jogosult 62 millió német 41,9 százaléka adta le voksát vasárnap délután 14 óráig – jelentette be az országos választási bizottság, egyben a szövetségi statisztikai hivatal elnöke, Johann Hahlen. Ez nagyjából megfelel a három évvel ezelőtti nagyságrendnek: akkor a részvételi arány végül is 79,1 százalékos volt – adta hírül az MTI.

A szavazóhelységekből kilépők megkérdezésével készült exit-poll kutatások szerint a német ellenzék nyerte a vasárnapi parlamenti választásokat, ugyanakkor a CDU/CSU valamint a liberális FDP szövetsége várhatóan nem lesz képes kormányt alakítani – írja a BBC.

Az ARD és a ZDF televíziók felmérései szerint a most kormányzó szociáldemokraták a voksok 33-34 százalékát kapták, a legnagyobb ellenzéki pártszövetség, a CDU/CSU a szavazatok 35,5-37 százalékára számíthat. Az SPD koalíciós partnerei, a zöldek 8-8,5 százalékra, míg a liberálisnak mondott FDP 10,5 százalékra számíthat a kutatások szerint. A frissen alakult Baloldali Pártra a szavazók 7,5-8 százakléka voksolt.

Elemzők szerint a CDU/CSU szövetségnek és az FPD-nek a szavazatok 48,5 százalékára lett volna szüksége az önálló kormányalakításhoz. Amennyiben hinni lehet a felméréseknek, erre már nincs esélyük. A kutatásokból az egyértelműen kiderül, hogy Schröder kancellár pártja jelentősen lefaragott a nyáron még több mint tíz százalékpontos hátrányából, és a szabad demokraták minden várakozásnál jobban szerepeltek.  


A választások első részeredményeit az éjszaka folyamán teszik közzé.


Saját győzelmükről beszélnek


Leváltottuk a szociáldemokrata-zöld koalíciót, ugyanakkor nem értük el célunkat, mert nem alakulhat konzervatív-liberális kormány; szégyenkezésre nincs okunk. Vállaljuk a kormányalakítási megbízást; az most a feladatunk, hogy Németországnak stabil kormánya legyen, és a Baloldali Párt kivételével valamennyi párttal tárgyalásokat kezdünk – értékelte az előzetes eredményeket Angela Merkel, a CDU/CSU kancellárjelöltje pártja berlini központjában.


A következő négy évben Németországnak stabil kormánya lesz vezetésemmel – közölte az eredmények ismeretében Gerhard Schröder. Akik le akartak váltani, kudarcot vallottak – tette hozzá a kancellár, aki a Baloldali Párt kivételével szintén valamennyi parlamentbe jutott politikai erővel kész tárgyalásokat kezdeni.


Elemzők szerint hosszú és bonyolult koalíciós tárgyalások kezdődnek, melyek kimenetele megjósolhatatlan. A kampány során a szociáldemokraták egyértelműen kizárták, hogy szövetségre lépjenek a volt pártelnökük, Oscar Lafontaine által vezetett disszidensek és a volt kelet-német állampárt egyesülésével létrejött Baloldali Párttal. Guido Westerwelle szabad demokrata pártvezér hasonlóan nyilatkozott egy szociáldemokratákkal kötendő esetleges szövetségről. Schröder kancellár és kihívója, Angela Merkel CDU-elnök televíziós vitájukon kölcsönösen kizárták a nagykoalíciót, ugyanakkor más szociáldemokrata pártvezetők „a nép akaratának engedve” lehetségesnek tartották az uniópártok bevonását a kormányzásba. Elemzők az exit poll ismeretében ez utóbbi lehetőséget tartják a legvalószínűbbnek, esetleg azt, hogy a szociáldemokraták és a zöldek koalíciójához a liberális párt is csatlakozik.


Drezda nem válaszott


A vasárnapi választás nem volt teljes, mivel egy népes drezdai választókerületben a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) egyéni képviselőjelöltjének halála miatt csak október 2-án lesz voksolás. A szoros eredmény nyomán a drezdaiaknak két hét múlva döntő szavuk lehet a kormányzati képlet kialakításában.


Egy évvel korábban voksoltak


Németország háború utáni történelmében először döntenek közvetve arról, hogy nő vagy férfi legyen a kormányfő. Gerhard Schröder szociáldemokrata (SPD) kancellár kihívója Angela Merkel, a konzervatív pártok (CDU/CSU) kancellárjelöltje.


Az eredeti menetrend szerint Németországban csak 2006 őszén lettek volna választások, de reformpolitikája számára alacsony támogatottsága, valamint a magas munkanélküliség, a gazdasági növekedés megtorpanása és pártja csökkenő népszerűsége miatt Schröder kancellár nem kívánta kitölteni mandátumát, és előrehozott választásokat kért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik