Nagyvilág

Merényletsorozat Bagdadban és környékén

Az újabb bagdadi robbantásnak, amit munkára várakozó síiták ellen követtek el, legkevesebb nyolcvan halottja, és 162 sebesültje van. Merényletet követtek el az amerikai katonák ellen is, és az éjszaka közepén Tadzsiban is meggyilkoltak 17 embert.

Legkevesebb 80 halottja és 162 sebesültje van annak az öngyilkos robbantásos merényletnek, amelyet szerda reggel az iraki főváros,  síiták lakta Kászimíja negyedében követtek el munkára várakozó emberek tömege ellen – közölték iraki biztonsági források.

A korábbi híradások 92 halottról szóltak. A legújabb számokat annak az öt bagdadi kórháznak az adatai alapján közölték, amelyekbe a robbantás áldozatait szállították.

Az öngyilkos merénylő a szemtanúk szerint kisbuszával megállt a munkára várakozó tömeg mellett, és munkalehetőség ígéretével egy nagyobb csoportot járműve mellé csalogatott, majd hirtelen felrobbantotta a buszt. „Egyszer csak felrobban egy autó és lángba, porba és sötétségbe borította a teret” – mesélte egy Hadi nevű munkás a Reutersnek.

A sebesülteket legalább négy különböző kórházba szállították. Sok a súlyos sebesült, akiknek  nincs sok esélyük a túlélésre – áll a BBC beszámolójában.

Egy forrás szerint legalább 220 kilogramm robbanóanyag volt a járműben. A belvárosi Kászimíja negyed népessége úgyszólván teljesen síita. Szunnita lázadók az utóbbi időben több támadást hajtottak végre síiták ellen bosszúból, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy felekezeti konfliktust idézzenek elő.

A legújabb öngyilkos merénylet színtere csaknem megegyezik az augusztus 31-i tragédia helyszínével, amikor hozzávetőleg ezer síita zarándok veszítette életét, mert pánik tört ki a vallási ünnepre igyekvő többezres tömegben. Sokakat halálra tapostak, mások pedig a Tigris folyóba estek és megfulladtak.

Két órával később egy autóbomba csapódott be egy amerikai katonai járműkaravánba a város keleti részében, megsebesítve két katonát – az állapotukról egyelőre még nincs hír.

Szerdára virradóra egy másik súlyos merénylet is történt Bagdad közelében, az iraki fővárostól 20 kilométernyire északra fekvő Tadzsiban. A rendőrség közlése szerint ismeretlen fegyveresek kirángattak otthonaikból 17 embert, kezüket összekötötték, szemükre kendőt húztak, és később a falutól másfél kilométerre agyonlőtték őket. A fegyveresek kirabolták a falut, mielőtt elmenekültek volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik