Nagyvilág

Faképnél hagyta a magyar nagykövet a maláj miniszterelnököt

Látványosan kivonultak a magyar és brit diplomaták arról a konferenciáról, ahol a volt malajziai miniszterelnök terrortámadásnak nevezte az iraki nemzetközi hadműveletet.

A konferenciát a Suhakam, a maláj emberi jogi bizottság szervezte, melyen előadást tartott az exelnök, dr. Mahathir Mohamad, akit országában sokan dr. M-ként emlegetnek. A brit és a magyar nagykövet akkor hagyta el a Kuala Lumpur-i Le Meridien szálló báltermét, amikor dr. M elítélte az Egyesült Államokat és Nagy Britanniát az állítólagos terrorakciókért.

Az exelnök később egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy roppant sajnálja a történteket, de neki pontosan annyi joga van kritizálni, mint amennyi joguk a diplomatáknak van kritizálni őt – idézte az államférfit a New Straits Times.

A konferencián elmondott beszédében azt állította, hogy az országok egy törvényesen működő kormányzatot támadtak meg, és a harcokban több ember halt meg, mint amennyivel Szaddam Husszeint összesen vádolják. Ekkor a brit ügyvivő, Bruce Cleghorn és a magyar nagykövet, Tóth Tamás – kísérőik körében – elhagyták a termet. Cleghorn később azt mondta: a volt miniszterelnök iránti tisztelet miatt fogadta el a meghívást. „De hirtelen olyan helyzetben találtam magam, amikor hamis színben tüntették fel a hazámat, és gyalázták azt. Ezért el kellett hagynom a termet.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik