Külföld

Tizenéves lányok gyújtogattak Párizsban

admin
admin

2005. 09. 05. 16:02

Három tizenéves lány gyújtogatott a hét végén egy párizsi külvárosi toronyházban. A lányok hétfőn bevallották a tettüket - közölte a francia rendőrség.

A kamaszlányokat vasárnap vették őrizetbe L’Hay-Les-Roses külvárosban a helyi lakosok bejelentései alapján. Az elkövetők azt állították, hogy inkább “játékból” cselekedtek, mintsem gyilkolási szándékkal, csak “az események túlléptek rajtuk”. Hétfőn egy negyedik lányt is előállítottak a gyújtogatással kapcsolatban. Helyesnek bizonyult a hatóságoknak az a feltételezése, hogy az épület előterében lévő levélládákat gyújtották fel.

A gyújtogatásnak 16 halálos áldozata volt, köztük három gyermek. A tűzoltók szerint a tüzet igen hamar sikerült lokalizálni, de az egész 18 emeletes toronyházban hatalmas füst terjedt el. Hét személyt hétfőn még mindig kórházban ápoltak súlyos sérülésekkel. Jelenleg is folyik az áldozatok azonosítása, akiknek holttestét a párizsi törvényszéki orvosi intézetbe szállították. A halottak többsége afrikai eredetű – közölte a fővárosi rendőrkapitányság. A L’Hay-Les-Roses-i toronyépületet a közelmúltban renoválták. A helyi polgármester szerint a tűz nem végzett pusztítást a lakásokban, de javításra szorul a lépcsőház és a lift is.

Szombaton körülbelül 20 különböző szervezet, köztük szakszervezetek felhívására tüntetést rendeztek Párizsban mintegy 2000 fő részvételével a rossz körülmények között lakó emberek támogatására – jelentette az MTI. A felvonulás arról a helyről indult, ahol augusztus 26-án 14 gyermek és három felnőtt hunyt el egy hasonló tűzesetben. Négy nappal későbbó heten haltak meg a lángok között egy önkényes lakásfoglalók által lakott elhanyagolt állapotú belvárosi bérházban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.