Külföld

Nem kell a pozsonyi reptér az osztrákoknak

admin
admin

2005. 09. 05. 10:45

Az Austrian Airlines hétfőn bejelentette, hogy nem vesz részt a pozsonyi repülőtér privatizálására kiírt tenderen, jóllehet korábban jelezte szándékát, hogy a bécsi repülőteret üzemeltető Flughafen Wiennel együtt induljon.

Az osztrák vállalat a kerozin árak erőteljes ingadozásával indokolta, hogy nem vehetnek részt olyan projektben, amelynek legfeljebb közép és hosszú távon válik jövedelmezővé – közölte Vagn Soerensen, a légitársaság vezérigazgatója.

A szlovák kormány július 11-én tette közzé felhívását az ajánlattételre az ország két jelentős repülőterének, a pozsonyi és a kassai üzemeltetési vállalkozásának 66 százalékára. Az érdeklődők augusztus közepéig tehettek ajánlatot a szlovák reptéri privatizáció fő tanácsadójánál, a Meinl Banknál. Az ajánlatok egyszerre a kettő, vagy az egyik vagy másikrepülőtérre külön is vonatkozhattak, minden esetben a repterek üzemeltető társasága tőkéjének kétharmadára. Jelenleg ezen társaságok 100 százalékban állami tulajdonban vannak. Az állam 34 százalékot őrizne meg, de ebből 10 százalék az adott térségé, további 10 százalék az adott városé lenne.

Pozsony repülőterének utasforgalma tavaly megkétszereződött. A kisebb kassai repülőtéren az utasok száma a múlt évben 23 százalékkal nőtt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.