A megállapodás – amelynek részleteit a nap folyamán később ismertetik – lehetővé teszi az EU kikötőiben veszteglő mintegy 75 millió ruházati termék felszabadítását – írja az MTI.
A hírügynökségi beszámolók emlékeztetnek arra, hogy az EU nagy textilgyártói – Franciaország, Olaszország, Spanyolország – korábban amellett kardoskodtak, hogy az áruk felszabadításáért cserébe 2006-ban, és 2007-ben legyen kisebb a kínai beviteli kvóta.
Hasonló gondok Amerikában is
Az USA is textilháborúba keveredett Kínával, az uniós problémákhoz hasonló okokból.
A sikertelen augusztusi tárgyalások az Egyesült Államok esetében is új kvóták bevezetéséhez vezettek, amelyet Kína 2001-es Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való csatlakozásában lefektetett kondíciók tettek lehetővé – írja a BBC.
Kereskedők vs. gyártók
Az uniós korlátozások júniusban kerültek bevezetésre, a nagy mennyiségű kínai import beáramlásának megfékezésére, miután a nemzetközileg elfogadott, tíz éves kvótarendszer érvényét vesztette.
A problémák azonban akkor kezdődtek, amikor ezt kihasználva kis- és nagykereskedők hirtelen nagy mennyiségű készleteket kezdtek rendelni Kínából, szinte azonnal felhasználva ezzel a megszabott kvótát.