Nagyvilág

Kevesen maradtak New Orleansban

Már csak néhány túlélő maradt a hurrikán sújtotta New Orleans lakónegyedeiben, miután nagy részüket a mentőakciók keretében vasárnapra kimenekítették a városból.

Helikopterek és repülőgépek segítségével teljesen kiürítették New Orleansban a konferenciaközpontot és a Superdome stadiont, amelyet eredetileg menedékhelynek alakítottak át. A utcákról és az elöntött házak tetejéről azonban még vasárnap is gyűjtöttek össze túlélőket. New Orleans nyugati részén, a Louis Armstrong repülőtéren percenként szállnak le vagy indulnak a különféle haderőnemek katonai helikopterei, amelyek elszállítják a városból a menekülőket. Az épület előtt elcsigázott emberek csoportjai ülnek a felgyülemlett szeméthalmok között, maguk sem tudván, miért kell várniuk és hova viszik őket. Hírügynökségi beszámolók szerint egy targoncáról egy napi élelmet tartalmazó katonai egységcsomagot osztanak,  az épületben beszállásra váró sorok kanyarognak. Az indulási csarnok egy részében civil orvosok elkülönített szükségkórházat rendeztek be azoknak, akik sürgős ellátásra szorulnak. A kaliforniai Silvia Martina, a sürgős esetek egyik elbírálója szerint jelentősen javult a helyzet a katonák érkezésével, ők féken tudják tartani a tömeget és ellenőrzésük alá vonták a helyzetet. 

New Orleans elnéptelenedett város képét mutatja, a természeti csapás által megkímélt városrészekben azonban továbbra is látni embereket, akik az áram és az ivóvízhiány ellenére kitartanak. A város déli része a Mississippi mentén többnyire száraz maradt, a legtöbb ház teljesen épnek tűnik, csak az utcákat borítja sok gally, lomb. Sok utcát eltorlaszolnak a kifordult fák, kidőlt villanyoszlopok, más utcák némi szlalomozással autóval is járhatók. A konferenciaközpont környékét M-16-os géppisztollyal felfegyverzett katonák biztosítják, nagy halmokban ivóvizes műanyag palackok tornyosulnak, a sorompók mögött sorakozó menekültek rendezett csoportokban, fegyelmezetten szállnak be a buszokba, helikopterekbe.

A texasi Houstonból a louisianai New Orleansba vezető 10-es autópályán nem sok jel utal a Mississippi parti városban zajló eseményekre, bár már Texasban sem lehet benzines kannát kapni, ami csalhatatlan jele annak, hogy az emberek üzemanyagot tartalékoltak. Az elővigyázatosság azonban szükségtelennek bizonyul, még a menekültek által elárasztott Baton Rouge-ban, Louisiana fővárosában is van benzin, s még csak sorba sem kellett állni érte.

New Orleanshoz közeledve egyre több buszkonvojt látni, különféle szövetségi államokból érkező, az evakuálásba bevont távolsági buszokat, turista buszokat, iskolabuszokat, rajtuk a FEMA, az országos katasztrófa elhárítási hivatal jelzésével. A szállodák, motelek menekültekkel teltek meg. Nincs szoba – hirdetik a recepció bejárati ajtaján. Baton Rouge-nál tábla jelzi az autósoknak, hogy New Orleansba nem lehet menni. A rendőrök a várostól 40 kilométerre zárják el az utat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik