Nagyvilág

Libanon: szírbarát vezetők őrizetben

Letartóztattak három Szíriával szimpatizáló, volt biztonsági vezetőt Libanonban, és az ellene kiadott körözés után feladta magát az elnöki őrgárda jelenlegi vezetője – mindez része az Haríri volt kormányfő februári meggyilkolásának körülményeit feltáró vizsgálatnak.

Dzsamíl esz-Szajedet, a közbiztonsági szolgálatok, Raymond Azar dandártábornokot, a katonai hírszerzés és Ali al-Hadzs vezérőrnagyot, a belbiztonsági szolgálat vezetőjét egy kedd hajnali akcióban tartóztatták le otthonában. Az őrizetbe vételeket, melyekről nevük elhallgatását kérő biztonsági tisztségviselők szivárogtattak ki információkat, a Haríri-gyilkosság ügyében nyomozó ENSZ-tisztségviselő, Detlev Mehlis német ügyész kérésére hajtotta végre a libanoni rendőrség, mert a világszervezet megbízott főnyomozója ki akarja hallgatni a jelenlegi és volt vezetőket. A BBC információi szerint feladta magát Musztafa Hamdan tábornok is, az őrgárda jelenlegi vezetője, azt azonban egyelőre nem tudni pontosan, hogy a letartóztatottaknak mennyi közük van a volt kormányfő elleni, húsz halálos áldozatot követelő robbantásos merénylethez.

Február 14-én egy nagy erejű, kamionba rejtett robbanószerkezet ölte meg Rafík Haríri volt libanoni kormányfőt, és még további 19 embert. A merénylet nyomán hatalmas Szíria-ellenes tüntetések törtek ki Libanonban, mivel az ellenzék Damaszkuszt és a Szíria-barát bejrúti kormányt vádolta a Haríri elleni összeesküvéssel. A tüntetések a kormány bukásához, új választások kiírásához, valamint a szíriai csapatok Libanonból való, 29 évi megszállás utáni kivonásához vezettek. Damaszkusz április 26-án fejezte be katonai egységeinek evakuálását az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1559. számú határozatának megfelelően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik