Nagyvilág

Irán megvádolta az Európai Uniót

Irán szerint az Európai Unió egyoldalúan megsértette a novemberben kötött megállapodást, amely garantálja, hogy széles körű együttműködés indul meg Teherán és az unió között, annak fejében, hogy Irán nem gyárt atomfegyvert.

Az EU állításával szemben, nem Irán sértette meg a párizsi megállapodásokat, hanem az európaiak hagyták figyelmen kívül Irán jogait, s nem adtak határozott garanciákat az együttműködésre. Ezért minden felelősség az EU-é – hangsúlyozta Hamid Reza Aszefi külügyminisztériumi szóvivő, arra a keddi bejelentésre reagálva, amely szerint az uniót képviselő Németország, Franciaország és Nagy-Britannia lemondták az augusztus 31-re tervezett újabb tárgyalási fordulót.

Az újabb tárgyalásokat a „hármak” javasolták augusztus 5-én a nukleáris, kereskedelmi és politikai együttműködésről annak fejében, hogy Teherán kizárólag civil célokra használja fel nukleáris tevékenységét. Ugyanakkor elutasították, hogy Irán folytassa urániumdúsító tevékenységét. Ezt Irán elfogadhatatlannak nevezte, és augusztus 8-án újraindította uránium-átalakító üzemét Iszfahánban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik