Nagyvilág

52-en élhették túl a perui repülőgép-katasztrófát

Vélhetően ötvenketten túlélték a Tans perui légitársaság utasszállító repülőgépének Pucallpa város közelében, a dzsungelben történt katasztófáját kedd este.

A Tans légitársaság belföldi járata, egy Boeing 737-200-as, a Limából Pucallpába tartó úton került rossz időjárási körülmények közé – írja a BBC Online.


A cég szóvivője szerda reggel úgy nyilatkozott, hogy a gép fedélzetén száz személy tartózkodott, kilencvenkét utas és nyolc fős személyzet. A fedélzeten tizenhat külföldi volt, közülük tizenegy amerikai, két olasz, egy ausztrál, egy spanyol és egy kolumbiai állampolgár. Azt azonban nem lehet tudni, hogy külföldiek is voltak-e a halottak között.

A szóvivő szavaiból az tűnt ki, hogy a Tans állami légitársaság utasszállító repülőgépe az első hírekkel ellentétben nem kényszerleszállást hajtott végre, hanem lezuhant.

A mentőosztagok korábban legkevesebb negyven halottról beszéltek, míg a perui elnök, Alejandro Toledo hetven-nyolcvan halottat említett. Ugyancsak ellentmondóak voltak az adatok a sebesültek számát illetően.


Egy héttel ezelőtt egy kolumbiai gép zuhant le, a fedélzeten tartózkodó 160 ember életét vesztette. Augusztus 14-én pedig egy ciprusi gépet ért katasztrófa, 121 ember halálát okozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik