Nagyvilág

Csökkent a terrorveszély Londonban

A kritikusról alapvetően súlyosra csökkentették a terrorfenyegetettség szintjét a brit fővárosban.

A The Sunday Telegraph értesülései szerint a terrorizmus elemzésével foglalkozó londoni központ csütörtökön a kritikusnak nevezett, legsúlyosabb 1-es szintről 2-esre, azaz alapvetően súlyosra csökkentette a terrorfenyegettség szintjét a brit fővárosban. Erre akkor kerülhet sor, ha a titkoszolgálatoknak nincs tudomásuk újabb támadás előkészületeiről. Az lap emlékeztet arra, hogy a július 7-i terrortámadások óta első ízben került sor a fenyegetettségi szint csökkentésére.

Mindazonáltal az úgynevezett riadókészültségi szint, mely egyebek mellett magában foglalja a hivatalos épületek és a tömegközlekedési eszközök felügyeletét a korábbi, legmagasabb fokozatú maradt.

A terrorfenyegetettségi szint csökkentésére annak ellenére került sor, hogy Ian Blair, a Scotland Yard vezetője, nemrég figyelmeztetett arra, hog további terrortámadások várhatók. Ezzel összevág a belügyminiszter múlt heti nyilatkozata. Charles Clarke úgy fogalmazott, butaság lenne azt állítani, hogy sikerült kizárni egy újabb támadás kockázatát, hiszen ez nem igaz.

Az első támadássorozat július 7-én történt Londonban, amikor négy – vélhetően iszlám – öngyilkos merénylő 52 embert ölt meg három metrószerelvényen és egy autóbuszon a brit főváros központjában. Két héttel később újabb újabb merényletkísérletek történtek, a hátizsákokban elhelyezett robbanószerkezetek azonban nem robbantak fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik