Nagyvilág

A zsidósággal való megbékélést sürgette a pápa Kölnben

II. János Pál pápa útját folytatva XVI. Benedek is javítaná a keresztények zsidósághoz fűződő kapcsolatát. Maga a katolikus egyházfő beszélt egyebek mellett erről pénteken Kölnben, amikor életében először látogatott meg egy németországi zsinagógát.

A pápa ezen kívül – a II. vatikáni zsinaton 40 évvel ezelőtt megfogalmazott tételek szellemében – bátorította a zsidók és a keresztények közötti őszinte és bizalommal teli párbeszédet. XVI. Benedek elítélte a náci faji ideológiát, valamint az európai zsidóság kiirtásának államilag megtervezett és kivitelezett kísérletét.

Egyes megfigyelők viszont arra mutattak rá, hogy az egyházfő nem tett említést arról, hogy például a katolikus egyházat milyen felelősség terheli a holokausztban. Elődje, II. János Pál ezt megtette, sőt, 2000. februárjában bocsánatot is kért a zsidóságtól.
Mindenesetre a bajor pápa többször leszögezte, hogy elődje útját járja tovább, és például Paul Spiegel, a németországi zsidók elnöke a Rheinische Postnak adott interjújában történelmi jelentőségűnek nevezte a pápa látogatását a zsinagógában, különösen olyan időkben, amikor az antiszemitizmus éledőben van a katolikusok körében. Spiegel szerint a német lakosság körülbelül húsz százaléka minimum látensen antiszemita.

XVI. Benedek a kölni katolikus ifjúsági találkozóra érkezett csütörtökön Kölnbe, ahol vasárnapig marad. Pénteken Horst Köhler államfő is fogadta őt bonni hivatalában, a Villa Hammerschmidtben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik