Nagyvilág

Megkezdték a Gázai övezet kiürítését

Az izraeli hadsereg lezárta az övezetbe vezető utolsó átkelőt is az izraeli polgári lakosság előtt, a telepeseknek pedig kétnapos határidőt szabtak az Izraelbe való önkéntes áttelepülésre, ellenkező esetre erőszakos áttelepítést helyezve kilátásba.

Izrael három hét alatt kívánja kiüríteni a 21 gázai övezeti, illetve vele egy időben 4 ciszjordániai zsidó telepet. A kivonulást egyesek a “történelmi” jelzővel illetik, mivel az Ariel Saron izraeli miniszterelnök által minden politikai és társadalmi ellenállás dacára keresztülvitt terv végrehajtásával megszűnik a Földközi-tenger partján fekvő – a palesztinok által majdani államuk részének óhajtott – Gázai övezet 38 éven át tartó izraeli megszállása, s a kivonulás új távlatokat nyithat a közel-keleti béke megteremtése előtt.

Az Izrael és a Gázai övezet határán lévő kiszufimi átkelőnél az izraeli katonák helyi idő szerint vasárnap éjfél után egy perccel leengedték a sorompót, lezárva a polgári lakosság előtt az övezetbe irányuló közúti forgalmat.

A kiszufimi volt az utolsó működő átkelőhely Izrael és az övezet között, miután az izraeli hadsereg néhány hete részleges zárlat alá vonta a Gázai övezetet, megakadályozandó a kivonulás ellenzőinek beszivárgását a telepekre.

A katonák a sorompóra olyan vörös színű, héber és angol nyelvű táblákat helyeztek, amely megállásra szólítottak fel, illetve arra figyelmeztettek, hogy izraeli polgári személyek számára ezentúl törvénybe ütköző cselekedet a Gázai övezetbe belépni, ott tartózkodni.

Ezzel egy időben életbe lépett az a hatósági felszólítás, amelynek értelmében a telepeseknek el kell hagyniuk a 21 gázai övezeti zsidó kolóniát és át kell költözniük Izraelbe.

A telepesek kétnapos – kedd éjfélig terjedő – türelmi időszakot kaptak otthonaik önkéntes elhagyására. A határidő lejárta után a rendfenntartók erővel távozásra, Izraelbe való áttelepülésre kényszeríthetik őket. A sorompó leengedését követően, a sötétség leple alatt izraeli katonai járműoszlop vonult be a Gázai övezetbe, hogy részt vegyen a telepek kiürítésének előkészítésében.

A kiszufimi átkelőn tartózkodó külföldi újságírók mintegy félszáz katonai járműből – köztük terepjárókból, mentőautókból, katonákat és rendőröket szállító autóbuszokból – álló járműoszlopot láttak belépni az övezet területére.

A tervek szerint hétfő reggeltől izraeli katonák kézbesítik a zsidó telepeseknek az otthonuk elhagyására felszólító hivatalos végzést. Ez azonban máris váratlan akadályba ütközött: az izraeli hadsereg hétfőre virradóra hat telep esetében visszavonta a vonatkozó parancsot. Az intézkedést Saron Feingold katonai szóvivő azzal indokolta, hogy az érintett telepek lakosai inkább postán szeretnék megkapni a hivatalos felszólítást, mintsem hogy az otthonaikba bekopogtató katonáktól vegyék azt át.

Egyes telepek lakosai korábban azzal fenyegetőztek, hogy a katonák belépésének megakadályozása végett lezárják a kolóniák bejáratát. Ez utóbbiak közé tartozik Neve Dekalim telep is, amelynek lakosai le is zárták a kolóniára bevezető fő utat.

A telepen dühös tiltakozást, zavargásokat váltott ki a kiszufimi átkelő lezárása. A telepesek tehetetlen dühükben személygépkocsik szélvédőit zúzták be és gumiabroncsokat gyújtottak fel. Legalább négy autó lett szenvedő alanya a dühöngésnek; a tiltakozók egy katonai jármű kerekeit is megpróbálták kilyukasztani.

A telepesek szövetségének (Yesha) képviselői eredménytelenül próbálták a kedélyeket csillapítani, s még az eseményeket a helyszínen figyelemmel kísérő újságírók is a fiatal telepesek dühének célpontjaivá váltak.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik