Nagyvilág

SoKo-akció: több magyar cég ellen indult eljárás

Uzsorabérek, adó- és társadalombiztosítási csalás, valamint hasonló vádpontok megfogalmazását mérlegelik a német hatóságok a Németországban szolgáltatást nyújtó egyes magyar cégek ellen.

Georg Wilhelm Adamowitsch, a német szövetségi gazdasági és munkaügyi minisztérium államtitkára a témakörrel foglalkozó német-magyar vegyes bizottság szerdai ülése után elmondta, hogy voltak már beismerő vallomások. Azoknál a cégeknél, amelyeknél nem igazolódtak be a nyomozó hatóságok feltételezései, megszüntetik az eljárást, és visszaszármaztatják a lefoglalt iratokat, vagyontárgyakat is.

A szolgáltatás-nyújtás keretében Németországban tevékenykedő körülbelül háromszázra becsült magyar cég közül 47 ellen indult eljárás – közölték a vegyes bizottság korábbi budapesti ülését követő tájékoztatón.

A német államtitkár hangsúlyozta: helytelen az eljárás olyan beállítása, mintha azt csak a magyar cégek, a magyar munkavállalók ellen indították volna a német hatóságok. Mint mondta: a német és minden más állam cégeire, munkavállalóira is kiterjed a feketemunka elleni széles körű fellépés.

A fórum magyar elnöke Gilyán György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta: a vegyes bizottság létrehozott egy szakmai munkacsoportot, s a plenáris ülést legközelebb csak akkor tartják meg, ha ez a szakmai testület javaslatot tesz erre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik