Külföld

Maradhatnak az amerikaiak Kirgizisztánban

admin
admin

2005. 07. 26. 13:04

Az Egyesült Államok megtarthatja légibázisát Kirgizisztánban egészen addig, amíg ez az afganisztáni akciók lebonyolításához szükséges - jelentette ki Ismail Isakov, kirgiz védelmi miniszter.

Az Egyesült Államokra az utóbbi időben nagy nemzetközi nyomás nehezedett, hogy határozza meg milyen időkereten belül szünteti meg légibázisát Közép-Ázsiában. Jelenleg körülbelül ezer amerikai katona állomásozik Kirgizisztánban, ezen kívül az Egyesült Államoknak a szomszédos Üzbegisztánban is van támaszpontja.

A BBC tudósítása alapján Donald Ramsfeld védelmi miniszter jelenleg villámlátogatást tesz a kirgiz fővárosban, ahol a két ország katonai együttműködéséről tárgyal. E hónap elején négy Kína és Oroszország által támogatott közép-ázsiai állam együttesen szólította fel az Egyesült Államokat, hogy vonuljon vissza a térségből.

A közép-ázsiai Kirgizisztán idén márciusban szakadt ketté. A zűrzavaros hatalomátvétel azt követően következett be, hogy a választási eredmények állítólagos meghamisítása miatt az ellenzéki tüntetők elfoglalták a fővárost, Aszkar Akajev elnök pedig elmenekült. Az úgynevezett tulipános forradalom győzelme után ideiglenes elnök-kormányfőnek Kurmanbek Bakijevet választották meg, aki július 11-én aztán elsöpő győzelmet aratott a kirgiz elnökválasztáson. Akajev Moszkvában keresett menedéket, majd némi huzavona után lemondott tisztségéről. Az új hatalom legfontosabb feladata, hogy Kirgizisztánt fenntartsa a “demokrácia bástyájának” egy tekintélyuralmi rendszerektől uralt térségben.

Közép-Ázsia kormányai a térségben kialakult zavargások kapcsán Oroszország és Kína felé nyitnak, ami Egyesült Államok számára pozícióvesztéssel járhat. A héten Ramsfeld úgy fogalmazott, hogy ennek ellenére is folytatják a küzdelmet Afganisztánban, és részt vesznek a humanitárius munkában – adta hírül a BBC.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. augusztus 18.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Bayer Zsolt írónak, újságírónak, szerkesztőnek, a Magyar Hírlap munkatársának az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen 2016. augusztus 18-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.