Nagyvilág

Növelte bevételét a Danone

A francia Danone élelmiszeripari vállalat adózott eredménye az első félévben 347 millió euróra csökkent a tavalyi első félévi 547 millió euróhoz képest, jóllehet részesedések eladásából 700 millió euró tőkenyeresége származott.

A bevétel 6,437 milliárd euróra gyarapodott 6,257 milliárdhoz képest.

A piacon hetek óta terjed a híresztelés, hogy az amerikai Pepsi Co. meg akarja venni a Danone-t, de a francia vállalatnál a csütörtökön kiadott beszámolóban erre egyetlen szóval sem utaltak, a vállalat elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy noha a „pletykát komolyan kell venni”, ellenséges felvásárlási kísérletnek eddig nem tapasztalták jelét.

Az amerikai H.J. Heinz élelmiszeripari konszern júniusban bejelentette, hogy 855 millió dollárért megvásárolja a Danone HP Food üzletágát. Az ügylet azt jelenti, hogy a Danone végrehajtotta tervezett átalakítását, amelynek értelmében a jövőben három stratégiai üzletágra, a friss tejtermékekre, az italokra és a kekszféleségekre összpontosítanak.

A társaság az idei év egészében az árbevétel 5-7 százalékos növekedését várja, a profitráta 0,2-0,4 százalékponttal, az adózott eredmény 10 százalékkal fog növekedni a vállalati előrejelzés szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik