Nagyvilág

Vizsgálják az USA kontra EU légi csatát

A transz-atlanti kereskedelem egyik legelkeseredettebb harca vette kezdetét azt követően, hogy a Világkereskedelmi Szervezet megindította a repülőgépgyártókat érintő vizsgálatát - írja a BBC.

A szervezet bizottságokat állított fel, melyek feladata, hogy olyan jelentések után nyomozzanak, melyek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió jogtalanul támogatta két legnagyobb saját repülőgépgyártóját a Boeing, és az Airbus gyárakat. A vizsgálat egyike lehet a Világkereskedelmi Szervezet tíz évének legdrágább, és legbonyolultabb ügyeinek.

Az Egyesült Államok még tavaly októberben fordult a Világkereskedelmi Szervezethez, kártérítési igényét jelezve Európával szemben.

Elhúzódó harc

„Európa jelentős erőfeszítéseket tett az ügy barátságos, nem pedig peres úton való rendezésére”- nyilatkozta Raimud Raith kereskedelmi hivatalnok, aki az Európai Unió küldötte volt a Világkereskedelmi Szervezet találkozóján.

Az Egyesült Államok amellett érvelt, hogy az Airbus-nak új modellek kifejlesztésére adott anyagi támogatás a világkereskedelem szabályaiba ütközik. Véleményük szerint a támogatás exportszubvenciónak minősül. Mindemellett az USA különösen fontosnak tartja, hogy megakadályozza az európai kormányokat abban, hogy anyagi támogatást nyújtsanak az Airbus számára az A380 superjumbo nevű gép kifejlesztésére.

Európa erre válaszul közölte, hogy az Egyesült Államok többek közt adójóváírással, kedvező szerződésekkel hozta előnyös helyzetbe a Boeinget.

Boeing kontra Airbus

A Párizsi Légi Show-n az Airbus bejelentette, hogy új megrendelések tekintetében felülmúlta a Boeing-et, valamint a nagyközönség számára először mutatta be Airbus 380 nevű járatát.

A Boeing egy rivális járatot tervez Dreamliner néven, mely a superjumbo-val versenyezne, valamint módosítja 777-es, és 746-os modelljét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik