Külföld

Razzia Pakisztánban a londoni merényletek kapcsán

admin
admin

2005. 07. 20. 12:00

A pakisztáni rendőrség több mint 100 feltételezett iszlám milicistát vett őrizetbe, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik magas rangú vezetőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy szoros kapcsolatban volt a londoni merényletek elkövetőivel.

Blair felelös?

A Guardian nevű újságban megjelent felmérés szerint az angol lakosság kétharmada felelősnek érzi a Tony Blair kormányfőt a robbantásokért. A közvélemény-kutatásba bevont több mint ezer ember 33 százaléka szerint jelentős, míg 31 százalékuk szerint csekély felelősség terheli a miniszterelnököt. Mindössze 28 százalék menti fel Blairt a merénylettek kapcsán.

Az ország hatóságai arról nem nyilatkoztak, hogy mikor és kiket tartóztattak le. A Frankfurter Allgemeine Zeitung pakisztáni titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írja, hogy egy „nagyon fontos” embert is kézre került, aki közvetlen kapcsolatban állt a londoni merénylőkkel.

Egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú biztonsági tiszt szerint Pervez Musarraf pakisztáni elnök egyértelmű parancsot adott arra, hogy a biztonsági erők korlátozzák a szélsőségesek tevékenységét és ne tanúsítsanak irgalmat azokkal szemben akik a vallási erőszakot hirdetik. Nemcsak azok ellen folyik hajtóvadászat, akik közvetlen részesei lehettek a londoni robbantásoknak, hanem azok ellen is, akik segítik, illetve bújtatják a külföldi milicistákat. A brit fővárosban történt metró- és buszrobbantások következtében 56-an haltak meg. A négy azonosított öngyilkos merénylő közül három nemrégiben Pakisztánban járt, és valószínűleg korániskolákat keresett fel

Eközben a brit rendőrség kiemelte és elszállította az egyik londoni metróállomásról a július 7-i merényletsorozatban felrobbantott metrókocsi roncsait. A vagont kedden este szállították el az Edgware Road nevű metróállomásról, a London belvárosát övező Circle Line metróvonalat ért két támadás egyikének színhelyéről. A roncsokat további vizsgálat céljából egy biztonságos rendőrségi létesítménybe vitték.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.