Nagyvilág

25 ezer főt is elbocsáthat a Kodak

Nettó veszteséget jelentett második negyedévéről az amerikai Eastman Kodak: a fotóipari cég elsősorban a digitális termékekre történő átállás átalakítási költségeivel, és a gyengülő filmeladásokkal magyarázta a veszteséget.

A cég egyúttal 22 500-tól 25 ezer főig terjedő munkahelycsökkentést jelentett be. A nettó veszteség 146 millió dollár, egy részvényre 51 cent lett, az egy évvel korábbi 136 millió dollár, egy részvényre 46 centes adózott eredmény után.

A bevételek 3,69 milliárd dollárra nőttek az egy évvel korábbi 3,46 milliárdról.

Az átalakítási költségek és egyszeri tételek nélkül az eredmény 53 cent egy részvényre. Elemzők 3,65 milliárd dolláros bevételt és 79 centes egyszeri tételek nélküli eredményt vártak.

A Kodak januárban jelentett be egy 15 ezer fős létszámleépítést, most azonban azt közölte, hogy ennél is mintegy 10 ezerrel több munkahelyet szüntet meg világszerte, az átalakítás kiterjesztése nyomán.

A világ legnagyobb fotófilmgyártója, a digitális termékekre való átállás nehéz küzdelmében 142 millió dolláros, részvényenként 50 centes adó utáni veszteséget jelentett az első negyedévről is, az egy évvel korábbi 21, millió dolláros, részvényenként 7 centes adózott eredmény helyett. A teljes forgalom az első negyedben 3 százalékkal, 2,83 milliárd dollárra csökkent a tavalyi első negyedévi 2,92 milliárdhoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik