Külföld

Húsz életet követelt az árvíz Romániában

admin
admin

2005. 07. 17. 19:23

A Románia keleti részén, elsősorban Moldvában pusztító árvíz halálos áldozatainak száma a szombat esti hivatalos adatok szerint húszra emelkedett. Vrancea megyében 13, Bákó megyében 4, Fehér, Galac és Tulcea megyében pedig egy-egy személy vesztette életét az árvízben. Valamennyien 60 év fölötti emberek, akiket azért nem lehetett megmenteni, mert megtagadták, hogy elhagyják otthonukat. A kormány minden áldozat családjának körülbelül ezer dollárnak megfelelő gyorssegélyt nyújt – közölték.


Az időjárási és vízügyi előrejelzések szerint a jövő héten csak kisebb esők várhatók Dél-Moldvába, így a miniszterelnök úgy ítélte meg, hogy újabb áradásoktól nem kell tartani. Az infrastruktúrában keletkezett károk továbbra is tetemesek. Csaknem ötszáz kilométernyi úttestet kell újjáépíteni, mert az ár elmosott egész szakaszokat a térség több országútjából, a megyei és községi utakból.

Elmosott utak és áramszünet


Több mint 550 közúti és gyaloghidat kell újból megépíteni. A hadsereg műszaki alakulatai már megkezdték több megyei és községi út megrongált szakaszainak helyreállítását. Két-három napon belül – kerülő úton – megindulhat a vasúti közlekedés is Moldva felé.


A villanyszolgáltató vállalat szakembereinek erőfeszítései ellenére vasárnap még mindig 126 településen nem volt áram. Ott, ahol az ár levonult, a román hadsereg négyezer katonája segít a lakosságnak a hátramaradt iszaprengeteg eltávolításában a házakból, portákról, utcákról és közutakról.


A hadsereg mozgó zuhanyozókat szerelt fel a katasztrófa sújtotta lakosok szolgálatára. Továbbra is teljes gőzzel zajlik az állami ívóvíz- és élelmiszer-segélyek, ruházati cikkek és takarók szállítása és szétosztása. Ebből a célból éjjel-nappal megszakítás nélkül működik a Bukarest és Moldva közötti légihíd. Nagy erőkkel folyik a járványelhárító egészségügyi akció is.

Elsőként érkezett a magyar segítség



Fotó: MTI

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint a Magyarországról vasárnap hajnalban érkezett csoport azonnal megkezdte a munkát. A víztisztításban segédkező hét szakember hétfőn indul, miután az egészségügyi csoport felderítette, milyen útvonalon juthat el a tisztító berendezést szállító, mintegy tíztonnás teherautó a helyszínre.


A Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyettese, Kató Ernő azt közölte, hogy a romániai Bákó város árvízkárosultjainak, a Kárpátokon túli területre indítandó segélyszállítmány új ruhaneműket, lábbeliket, hálózsákokat, takarókat, ágyneműket, ágybetéteket, matracokat, kéziszerszámokat tartalmaz, valamint 2,5 tonna tejport és egymillió forint értékben vízfertőtlenítő tablettákat. A tizennyolc tonnányi segélyszállítmány értéke eléri a 15 millió forintot – tette hozzá.


Kiss Boáz, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet sajtómunkatársa elmondta: stábjuk vasárnap csatlakozik Moldvában a helyi munkatársakhoz, akik már vásárolják az élelmiszert, ivóvizet, higiéniai szereket az árvíz károsultjainak.


Ezúttal is Magyarország volt az első az európai közösség államai közül, amely felajánlotta segítségét Romániának – jelentette ki szombaton Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök, aki az árvíz sújtotta dél-moldvai megyékbe irányuló széles körű segélyezési akciókról számolt be.


Túl sok halott



Fotó: AP

Traian Basescu román államelnök szombaton Vrancea megyében járt helyszíni szemlén. Az elnök a halottak nagy száma láttán szigorúan elrendelte: az illetékes szervek vizsgálják ki, minden érdekelt megtett-e mindent azért, hogy az árvíz sújtotta településeken minden egyes lakoshoz eljusson a hivatalos figyelmeztetés a közelgő veszélyre.


Az elnök hangsúlyozta: elméletileg minden esély megvolt rá, hogy egyetlen emberélet sem vesszen el az árvízben, hiszen ma már Romániában kiépült a korai árvízi riasztás országos rendszere, amely 24 órával előbb figyelmezteti a lakosságot a közelgő veszélyre. Ezt a figyelmeztetést, sajnos, nem mindenütt tartották tiszteletben – mondta az elnök, aki megállapította, hogy ebből a szempontból Vrancea megyében súlyos mulasztások történtek.


A média is hibás?


Basescu elnök bírálta a román elektronikus média hisztéria keltő árvízi adásait, amelyek a román hatóságok tehetetlenségét domborítják ki, miközben szerinte a közigazgatás – a szűkös körülmények ellenére – jól végzi a feladatát. Focsaniban tett látogatása alkalmával a román államfő hangoztatta: Románia nincs felkészülve az utóbbi években végbe ment éghajlatváltozásra.


A román katasztrófa-elhárítás nem rendelkezik megfelelő felszereléssel és eszközökkel egy ilyen nagy méretű elemi csapás következményeinek megelőzésére és kivédésére. Közölte: a közeljövőben intézkednek e hiányok megszüntetése érdekében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.