Külföld

Négy halott a török tengerparti robbantásban

admin
admin

2005. 07. 16. 12:32

Kusadasi városka partjára igyekezett az a minibusz, amelynek egyik utasa felrobbantotta a járművet. A merényletben legalább négyen életüket vesztették. Az akcióért a kurd szakadárok vállaltak felelősséget.

Az Izmirtől 72 kilométerre fekvő Kusadasiban elkövetett robbantásban további 14 ember meghalt – mondta a város polgármestere, Ali Baris. A CNN hírtelevízió értesülései szerint közülük többen súlyos, életveszélyes állapotban vannak. Az áldozatok között három külföldi is van – mondta egy helyi orvos, aki a sérülteket kezelte. A Kusadasi állami kórház orvosa elmondta, hogy a sérültek között öt turista életveszélyes sérülséeket szenvedett, őket az izmiri kórházba szállították.

Az NTV jelentése szerint az elkövető öngyilkos merénylő egy asszony volt. Női merénylők elsősorban a kurd szeparatisták között találhatók.

Pár napja egy másik, üdítősüvegbe rejtett bomba robbant fel az Égei tengerpart Cesme nevű városában, itt 21 ember sérült meg. Április végén pedig egy kazettásmagnóba rejtett pokolgép ölt meg egy rendőrt és súlyosan megsebesített négy másik embert szintén Kusadasiban. Mindkét merényletért a magát Kurdisztáni Szabadságsasok Szervezetének nevező szervezet vállalata magára, és további akciókkal fenyegetőzött a turisták által látogatott körzetekben.

A kurd szakadárok 1984 óta küzdenek a Törökországtól való elszakadásért. Kurdisztán önállóságáért a Kurd Munkapárt küzd a politikában. 1999-ben a felkelők tűzszünetet kötöttek a kormányzattal, ezt követően tartóztathatták le Abdullah Öcalant, a Kurd Munkapárt militáns vezetőjét. 2004 január elsején azonban a szakadárok újra felvették a harcot, mert szerintük Törökország nem értékelte kellőképpen a kurdok tűzszünetét. A szabadságharc eddig 37 ezer ember életét oltotta ki.

Az Irakban élő kurdok is harcoltak az önállóságért, ennek megtorlása végett vetett be Szaddám Husszein az Irak északi területén élők ellen vegyi fegyvert. Ez a támadás volt az egyik oka, hogy az ENSZ tömegpusztító fegyverek után kutatott Irakban. Ezt a több tízezer áldozatot követelő támadás szolgált bizonyítékul az amerikai erőknek a vegyi fegyverek létezésére.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.