Nagyvilág

Megbénult az olasz közlekedés

Sztrájk bénította meg a tömegközlekedést az olasz nagyvárosokban, s a szakszervezetek szerint csaknem száz százalékos a részvétel a tiltakozó megmozduláson.

Az olasz tömegközlekedési dolgozók idén már harmadszor tartottak egynapos sztrájkot, tiltakozva a táppénzellátás drasztikus megkurtítása, a kollektív szerződés felülvizsgálata ellen. Rómában, Milánóban, Nápolyban és más városokban a szokásosnál is nagyobb dugók alakultak ki, ugyanis a metró, a villamosok és buszok csak a törvényben előírt kötelező szolgáltatási idősávban szállítottak utasokat, így az olaszok inkább autójukat vagy kétkerekű járműveiket használták, még nagyobb zsúfoltságot teremtve a járműfolyammal amúgy sem bíró utcákon.

A Filt-Cgil, a Fit-Cisl és az Uiltrasporti szakszervezetek képviselői szerint gyakorlatilag nem voltak sztrájktörők, minden dolgozó a táppénzvívmányok megőrzése mellett foglalt állást. Olaszországban eddig nem volt példa arra szerintük, hogy a tömegközlekedés össze fővonala munkabeszüntetés miatt teljesen leállt volna a sztrájkban való ilyen magas arányú részvétel miatt.

Rómában, Torinóban, Bolognában és Firenzében leállt minden tömegközlekedési eszköz, Nápolyban péntek délelőtt a dolgozók 95,8 százaléka csatlakozott a sztrájkhoz és Milánóban is 90 százalék felett volt a részvétel.

Itáliában nyáron sem szünetel a sztrájkszezon, legközelebb a vasúti dolgozók tartanak egynapos munkabeszüntetést, s a július 25-én este kilenckor kezdődő 24 órás sztrájk várhatóan a Budapest-Velence útvonalon közlekedő szerelvényeket is érinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik