Külföld

Külügy: megvannak a keresett magyarok

admin
admin

2005. 07. 12. 12:06

Valamennyi keresett magyar állampolgárról sikerült információt szerezni, az egyetlen könnyebb sérültön kívül nincs magyar áldozata, sérültje a múlt heti londoni robbantás-sorozatnak - erősítette meg a külügyi szóvivő keddi budapesti tájékoztatóján.

“A Külügyminisztériumban felállított válságközpont 24 óra alatt több mint háromszáz hívást fogadott. A hívók részben a Londonban tartózkodó hozzátartozóik, ismerőseik iránt érdeklődtek, részben utazási információkat kértek és kaptak” – közölte Polgár Viktor.

A szóvivő kiemelte: az év elején, a cunami-katasztrófa után létrehozott külügyi válságközpont a londoni robbantások híre után nagyon rövid idő elteltével aktivizálódott, az első napon reggel 6-tól este 10-ig, másnap este 8-ig fogadta a hívásokat és nyújtott információkat, szorosan együttműködve a londoni magyar nagykövetséggel.

Polgár Viktor szerint az első ízben élesített központ jól funkcionált, ugyanakkor a külügyi tárca fontolgatja, hogy ha a jövőben ismét szükség lesz a működésére, akkor az állampolgárokat már egy ingyenesen hívható zöld szám is segítse.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.