Nagyvilág

Antikapitalista ökölharc Britanniában

Több száz tüntetővel csapott össze a brit rohamrendőrség a gazdasági szuperhatalmak találkozóján.

Edinburgh központjában több utcából kiszorították a közrendvédelmi egységek az antikapitalista tüntetőket. A helyi rendőrség közlése szerint molotov-koktélok repültek, és több fegyver is előkerült a zavargás során. A tüntetés szervezői “Az igazi öröm karneváljára” olyan tüntetőket invitáltak, akik síppal, dobbal és transzparensekkel tiltakoznak a gazdasági hatalmak – szerintük – szegényeket elnyomó politikája ellen.

A G8-hatalmak találkozóit rendszeresen zavargások kísérik.

Ezeken a tüntetéseken – a FigyelőNet információi szerint – a tömeg jelentős része valóban énekkel, utcai mutatványokkal és zenével hívja fel magára a figyelmet. De a feketébe öltözött – elsősorban olasz – anarchisták rendszeresen komoly fejfájásokat okoznak a rendőrségnek. Munkatársunk tapasztalata szerint a többezres tüntetések kemény magját adó feketeruhás, maszkot viselő antikapitalisták környékén rendszerint betörnek a kirakatok, vízsugárral és könnygázgránátokkal lépnek fel a rendőrök, a környékbeli boltok üzemeltetőit pedig felkérik, hogy lehetőleg tartsák zárva boltjaikat. Az antikapitalisták által leginkább kizsákmányolónak tekintett gyorsétteremlánc pedig ilyenkor rendszerint bedeszkázza boltjai üvegportálját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik