Nagyvilág

5 milliárdos fejlesztés az Electroluxnál

Húszmillió eurós (4,96 milliárd forintos) beruházással bővíti hűtőgépgyártó kapacitását nyíregyházi gyárában az Electrolux. A cég ezzel 160 új munkahelyet teremt – írja a Világgazdaság.

A cég közleménye szerint a kombinált alulfagyasztós hűtők iránti megnövekedett kereslet miatt döntöttek a bővítés mellett. A beruházás augusztusban kezdődik, a termelés pedig terveik szerint 2006 májusának elején indulhat.

Az Electrolux ez év januárban kezdte meg a termelést új nyíregyházi hűtőgépgyárában, amelyet 65 millió eurós befektetéssel hoztak létre. Ezzel tájékoztatásuk szerint a világ legnagyobb konyhai, fürdőszobai, tisztító- és szabadtéri eszközöket gyártó vállalata 600 új munkahelyet teremtett. A mostani bővítéssel az eddigi 560 ezer darabos kapacitás 280 ezerrel nő, azaz az üzem évi 840 ezer hűtőkészülék gyártására lesz képes.

Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója jelezte, hogy a jelenleg gyártott két termékcsalád mellett újak is megjelennek a jövőben. A nyíregyházi gyárban előállított termékek nagy részét Nyugat-, Közép- és Kelet-Európába, valamint Oroszországba és Ukrajnába exportálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik