Nagyvilág

Kereskedelmi háború lehet Montenegró és Szerbia között

Montenegrói-szerbiai kereskedelmi háborúba torkollhat belgrádi elemzők szerint az, hogy Podgorica minőségi kifogásokra hivatkozva betiltotta Montenegróban öt szerbiai ásványvíz forgalmazását.

A montenegrói hatóságok azzal indokolták a döntést, hogy a megengedettnél sokkal nagyobb mennyiségben találtak bennük aerob (csak oxigén jelenlétében tenyésző) baktériumokat. A döntés pénteken született, és a hét végén már az összes montenegrói boltból, étteremből és szállodából kivonták a szóban forgó termékeket. A turistaszezon beköszöntével a szerbiai vállalatok hatalmas veszteségek elébe néznek.

A szerbiai mezőgazdasági minisztérium szerint a helytelen tárolás miatt növekedett meg, amiért nem lehet felelőssé tenni a vízgyártó üzemeket.

Belgrádi elemzők politikai indíttatást sejtenek az ásványvíz-vita mögött, szerintük Podgorica így törleszt Szerbiának amiatt, hogy Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök nemrégiben Brüsszelnek átadta azoknak a montenegrói állampolgároknak a listáját, akik Szerbiában élnek, s akiknek – szerinte – szavazniuk kell az egy év múlva esedékes montenegrói függetlenségi népszavazáson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik