Nagyvilág

A San Antonio Spurs nyerte az NBA-döntőt

A San Antonio Spurs nyerte péntekre virradóra az amerikai profi kosárlabda liga (NBA) idei fináléját, miután a hetedik, minden eldöntő mérkőzésen 81-74-re legyőzte a Detroit Pistonst, így a sorozatot 4-3-ra ők nyerték.

Jövőre is lesz NBA

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vezetőinek sikerült megállapodniuk a játékosokkal az új, hat évre szóló kollektív szerződés részleteiről. A tengerentúli profibajnokságok közül a jégkorongligában (NHL) történt meg először tavaly, hogy kollektív szerződés hiánya, azaz bérvita miatt egy teljes évadot kiiktattak.

A Spurs harmadik alkalommal nyerte meg az NBA nagydöntőjét. Az 1998-99-es idényben a New York Knicks ellen 4-1-re, 2002-2003-ban a New Jersey Nets ellen 4-2-re diadalmaskodtak. Mindhárom győzelem részese volt az amerikai profi kosárlabda egyik legnagyobb csillaga, Tim Duncan, akit 1999-hez és 2003-hoz hasonlóan a mostani döntősorozat legjobbjává (MVP) választották.

Rendkívül kiélezett csatát hozott a két együttes utolsó találkozója, hiszen a záró negyedig gyakorlatilag fej-fej mellett haladtak a csapatok. A szokás szerint kőkeményen védekező Detroit a harmadik felvonás elején már kilenc ponttal vezetett, de éppen ennek a “vad” stílusnak köszönhetően több kulcsjátékosuk is a kipontozódás szélére sodródott. A texasiak ezt remekül használták ki, és az utolsó 12 perc megkezdése előtt 57-57-re alakították az eredményt. A záró negyedben egy pillanat alatt elhúzott a hazai gárda, és az argentin olimpiai bajnok, Manu Ginobili – aki az utolsó negyedet 11 ponttal és labdaeladás nélkül zárta -, valamint Tim Duncan vezetésével megnyerték a találkozót, pontot téve az 2004/05-ös idény végére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik