Nagyvilág

A legtöbb menekült Iránban és Pakisztánaban él

Noha négy éve folyamatosan csökken a menekültek száma, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint még így is majdnem tízmillió ember kénytelen hazájától távol élni.

2004 végén 9,2 millió menekültet és más hasonló státuszú, a főbiztosság illetékességi körébe tartozó személyt tartottak nyílván. Ez 356 ezerrel, vagyis 0,4 százalékkal kevesebb, mint tavaly januárban. A legnagyobb mértékben Dél-Afrikában esett vissza az otthonukat elhagyni kényszerülők száma, itt egy éven belül 20 százalékkal csökkent a számuk. Európában 6 százalékkal kevesebb menekült élt, mint egy évvel korábban. Csupán két régióban nőtt a menekütek száma: Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben 2 százalékkal, míg Afrika szarván és a kontinens keleti felén 0,3 százalékos volt az emelkedés.

Irán lett a legtöbb menekülőt befogadó ország, itt a teljes létszám 11 százaléka, több mint egymillió ember él. Ezzel megelőzte Pakisztánt: az országból hazatért 424 000 afgán menekült, így a kriketnagyhatalom a második helyre szorult vissza a menekültügyi listán. Ugyanakkor a térség másik államából, Afganisztánból menekülnek a legtöbben: több mint kétmillió ember hagyta el az országot 2004 végén. A legnagyobb emelkedést Szudánban mérték, innen 20 százalékkal többen menekültek el, mint az előző év elején. Csádban viszont 77 százalékkal nőtt meg a menekülők száma, itt 266 ezren vannak.

Nem minden ember marad a befogadó országban. Tavaly 1,5 millióan önként visszatértek hazájukba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik