Nagyvilág

Bővítené a Biztonsági Tanácsot Washington

Az Egyesült Államok legfeljebb két új tagállammal bővítené ki a Biztonsági Tanácsot (BT) Nicholas Burns amerikai külügyminisztériumi államtitkár szavai szerint. Az egyik állam Japán lenne, és a másik állandó tagságot egy fejlődő országnak szánja Washington.

Az államtitkár csütörtökön közölte, hogy az Egyesült Államok a jövő héten határozattervezet terjeszt az ENSZ Közgyűlése elé a BT reformjáról, amelyben javaslatot tesz az állandó és nem állandó tagság kritériumaira is. Burns kijelentette, hogy az Egyesült Államok a BT “körülbelül két állammal való” kibővítését fogja támogatni.

Burns hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok szerint a vétójogot a jelenlegi öt állandó BT-tagnak (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország) kell fenntartani, az új állandó tagokat nem ruháznák fel vele. A kritériumokról szólva hangoztatta, hogy figyelembe kell venni az ország lakosságszámát, katonai erejét, képességét arra, hogy hozzájáruljon a békefenntartó műveletekhez, a demokratikus elvek és az emberi jogok érvényesülését, az ENSZ működéséhez való pénzügyi hozzájárulását, valamint azt is, hogyan veszi ki részét a nemzetközi terrorizmus elleni harcból és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása érdekében kifejtett nemzetközi erőfeszítésekből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik