Külföld

Bécs nyerésre áll

admin
admin

2005. 06. 15. 08:07

Megfordult az évek óta tartó tendencia: 2005 első felében számottevően nőtt azon multinacionális cégek száma, amelyek Bécsben hozták létre térségbeli főhadiszállásukat. Ez jelentős részben az új osztrák adószabályoknak köszönhető – írja a Világgazdaság.

2000 és 2004 között évi húszról kettőre csökkent azon nemzetközi vállalatok száma, amelyek Bécs körzetében alakították ki kelet-közép-európai központjukat, ám 2005 első öt hónapjában öt ilyen projektet regisztráltak – összegzi René Siegl, az osztrák beruházásfejlesztési ügynökség (Austrian Business Agency, ABA) vezetője. A kedvező változást az ABA szakemberei részben a veszteségek csoportszintű elszámolását megkönnyítő új osztrák adószabályokkal magyarázzák, de a jó szakember-ellátottság és a Kelet-Közép-Európához való földrajzi és kulturális közelség is sokat nyom a latban.

A Neuberger Research nemrég kiadott felméréséből ugyanakkor kiderül, hogy az itt dolgozó menedzserek szerint javítani kellene Ausztria és a keleti szomszédok közötti közlekedési kapcsolatokat. Ezen a téren túlságosan lassú az előrelépés – idézi a jelentést a Der Standard.

A bécsi tőzsdén jegyzett vállalatok több mint háromnegyede számára kulcsfontosságúak a keleti piacok. A legtöbb beruházó megtalálja számítását, hiszen – mint a bécsi Contrast Management-Consulting számítja – a kelet-közép-európai projektek esetében eddig általában két számjegyű volt a saját tőkére vetített nyereség. Ez jóval meghaladja a nyugaton elérhető profitszintet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.