Nagyvilág

15 milliárd dolláros “üdülőt” épít Omán

Ománi és bahreini vállalatok a hét végén nyilvánosságra hozták annak a gigantikus ománi idegenforgalmi fejlesztési tervnek a részleteit, amely 15 milliárd dolláros értékű lesz és egy új város, a " Kék város" felépítését célozza.

A 2,5 millió lakosú szultánság egy 35 négyzetkilométernyi területen építi ki a ” Kék várost”, egy többfunkciós települést, amely a turisztikai célon túl nevelési, egészségügyi és sportterveket is megvalósít.

A fővárostól száz kilométernyire északkeletre a tengerparton építik ki a várost, az első fejlesztési szakaszban 1,8 milliárd dollárból. Az építkezéseket a terv szerint az év végével indítják el és azt 2009 végén fejezik be, míg a teljes projekt 15 éves átfutási idejű.

A kis olajtermelő ország, amely nem tagja az OPEC-nek, az olajtól való függősége enyhítését reméli a projekttől. A terv kivitelezésére létrehozták az Al Sawadi nevű beruházási és turisztikai társaságot (ASIT), amelynek 1 milliárd dolláros alaptőkéjét egy ománi és egy bahreini holding jegyezte le.

A “Kék város” 200 ezer embernek ad majd otthont és a remények szerint évente több mint 2 millió turistát vonz. A projekt kivitelezése 50 ezer munkahely létrehozásával jár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik