Nagyvilág

Pyrrhusi győzelmet aratott az Andersen

Érvénytelenítette az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az Arthur Andersen könyvvizsgáló cég ellen 2002-ben hozott ítéletet. Az egykor a világ öt legnagyobb könyvvizsgálója között nyilvántartott céget ez azonban nem különösebben vigasztalja, hiszen azóta gyakorlatilag összeomlott.

A három évvel ezelőtt hozott ítélet szerint az Andersen vezetői az igazságszolgáltatás akadályozása céljából megsemmisítették az Enron dokumentumait – írja a BBC online. Ezért az energetikai cég 2001-ben kirobbant botránya folyományaként az igazságügyi minisztérium kezdeményezésére eljárás indult az Andersen ellen.

Első fokon a houstoni bíróság bűnösnek találta a társaságot, és később a fellebbviteli bíróság jóváhagyta az ítéletet annak ellenére, hogy a szándékos törvénytelenséget nem tudták bizonyítani.

A cég azonban ebbe nem akart belenyugodni, és a legfelsőbb bíróság elé vitte az ügyet. Itt érvénytelenítették az ítéletet, és lényegében visszautalták az ügyet a szövetségeikhez.

Az Arthur Andersen egyike volt a világ öt legnagyobb könyvvizsgáló társaságának. Az ítélet miatt 28 ezer ember veszítette el az állását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik