Külföld

Guy Quaden: az eurózóna nem fog felbomlani

admin
admin

2005. 06. 03. 17:09

A belga jegybank vezetője, s egyben az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja, Guy Quaden pénteken visszautasította azt az elképzelést, hogy a franciaországi és a hollandiai EU-népszavazások nyomán előbb-utóbb az euróövezet is felbomolhat.

Mint mondta: egyes kormányok arra kaptak mandátumot lakosságuktól, hogy ne ratifikálják az alkotmányt. Ám egyetlen kormány sem kapott mandátumot arra népétől, hogy kilépjen az Európai Unióból, vagy az eurózónából.

Quaden lényegében a szociális ügyek olasz miniszterének, Roberto Maroninak a szavaira reagált, aki egy pénteken megjelent lapinterjújában a gazdasági növekedés lassulását, a versenyképesség gyengülését és a munkanélküliségi helyzetet mind összefüggésbe hozta a közös európai valutával, s felvette: ideiglenesen újra be kellene vezetni a lírát, ez utóbbinak és az eurónak egymás mellett kellene létezni.

A javaslat nagy megütközést keltett az uniós intézményekben (az Európai Bizottság illetékes szóvivője azt hangsúlyozta, hogy “az euró örökre szól”, az EKB vezető közgazdásza pedig demagógiával vádolta a minisztert, s egy ilyen lépést Olaszország számára “gazdasági öngyilkosságnak” minősített) – ám az bizonyos, hogy ezzel a felvetéssel, illetve a franciaországi, s különösen a hollandiai népszavazással megtört az eurót bevezetése óta övező tabu.

Különösen, hogy egyes francia lapjelentések szerint már az euróövezet legerősebb gazdaságában, Németországban is szóba került az euróövezet felbomlásának veszélye, méghozzá a legmagasabb szinten, Axel Weber, a Bundesbank elnöke, Hans Eichel német pénzügyminiszter és vezető közgazdászok múlt heti, bizalmas megbeszélésén. A résztvevők szerint az euróövezet tagállamainak gazdasági növekedésénél mutatkozó jelentős különbségek hosszabb távon magukban hordozzák ezt a veszélyt, még ha ez egyelőre minimális is.

A belga jegybankelnök mindezekre válaszolva hangsúlyozta: a közös pénz az euróövezetben részt vevő összes ország és ezek lakossága számára előnyös, többek között a hirtelen árfolyamváltozásokból fakadó válságok eltűnése miatt, s azért, mert rendkívül alacsony kamatszinteket tett lehetővé mind rövid, mind hosszú távon.

Egyben visszautasította a berlini gazdasági miniszter, Wolfgang Clement szavait is, aki szerint Németország “nem elhanyagolható árat” fizet az euróövezetbeli tagságért, mert ha saját maga irányíthatná pénzpolitikáját, alacsonyabbak lennének a kamatlábak. Quaden szerint a hosszú távú, 3,5 százalékos központi kamat soha nem látott alacsony szinten van, a rövid távú eurózónás kamat pedig, ha az inflációt leszámítják, gyakorlatilag nulla.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.