Külföld

Eddig 12 000 embert öltek meg az iraki felkelők

admin
admin

2005. 06. 03. 16:48

12 000 civil halt meg az elmúlt másfél év alatt Irakban - közölte az ország belügyminisztere. Ez napi átlagban húsz halottat helent.

Több mint 10 500 közülük siíta volt – mondta Bajan Dzsabr belügyminiszter – és az áldozatok között egyetlen szunnita sincs. A szunnita kisebbség tagjai vezetik az iraki ellenállást, hiszen a közéjük tartozó Szaddám Husszein rendszerének bukásával őket ére a legnagyobb presztízsveszteség. A robbantásokat ugyanakkor külföldi arab harcosok követik el – mondta a belügyminiszter a tekintélyes Washington Post-nak nyilatkozva. Dzsabr állítása szerint nem találkozott olyan ellenállóval, aki letette volna fegyverét. Szerinte “nincs ellenállás, terror van. Mindenki, aki fegyvert emel az irakiakra, az terrorista, nem ellenálló.”

Az iraki háborút vzető amerikaiak sokkal kevesebb halottról számoltak be. A 2003 márciusában kezdődött invázió kezdete óta 1663 amerikai katona vesztette életét az védelmi minsztérium adatai alapján. A Pentagonnak ugyanakkor arról nincsenek adatai, hogy akciói során összesen hány ember vesztette életét, noha egy-egy hadművelet után rendszerint közölték az áldozatok számát. Ugyanígy nics arról sem hozzáférhető adat, hogy az iraki biztonsági erők emberei közül hányan haltak meg munkájuk során.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.