Nagyvilág

Lassult az orosz olajtermelés növekedése

Az orosz kőolajtermelés májusban napi 30 ezer hordóval napi 9,33 millió hordóra nőtt az áprilisi, napi 9,30 millió hordós átlagról. A Szovjetunió megszűnése óta az orosz olajtermelés tavaly szeptemberben ért a csúcsra, azóta folyamatos a csökkenés.

A csökkenő kitermelés részint a korábban legnagyobb orosz olajtársaság, a Jukosz bonyodalmaival, részint a szűkös, felújításra szoruló termelőkapacitásokkal indokolható. Fékezi a termelőkedvet az erős adóztatás is, mondják elemzők. Oroszország a világ második olajexportőre Szaúd-Arábia után.

Az orosz olajtermelés 2003-ban 11 százalékos rekord ütemben, tavaly 9 százalékkal nőtt, idén az első négy hónapban a többlet csak 4,3 százalékos volt a tavalyi első négy hónaphoz képest. Az első három hónapban a többlet még 4,6 százalékos volt az egy évvel azelőttihez viszonyítva. Az orosz kormány egész évre legkevesebb 5 százalékos növekedést jelzett előre korábban.

Az orosz gazdasági minisztérium május végén 5,8 százalékra vette vissza – a korábbi 6,5 százalékról – a hazai össztermék idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. German Gref orosz gazdasági miniszter szerint a GDP-növekedési várakozások visszafogása a stagnáló orosz olajtermelés és -export, valamint a gyengébb beruházási kedv következménye. Gref szerint az első negyedév nehéz volt az orosz gazdaság számára, reményei szerint a második félév jobb lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik