Nagyvilág

Új üzemet épít Mezőtúron a Wienerberger

A világ vezető téglagyártója, 4,7 millió eurós beruházással Mezőtúron készül újabb üzemet építeni. A Wienerberger szándéka szerint a tartóberendezés- és fedőréteggyártásra tervezett létesítmény a magyar mellett a román, a horvát, és a szlovák piacot is kiszolgálja.

A hosszú távú növekedési kilátások alapján döntöttek úgy, hogy a termelési kapacitást és piaci helyzetet tovább erősítik Magyarországon. A cég jelenleg fejezi be új tiszavasvári üzemének tavaly kezdett építését, a próbaüzem június második felében kezdődik, a termelés teljes indítását októberre tervezik.

A Wienerberger hét kelet-európai országban van jelen, ahol forgalmának 28 százalékát bonyolítja és nyereségének 35 százalékát éri el. Középtávon forgalmának 33 százalékát tervezi a kelet- és délkelet-európai országokban kitermelni.

A Wienerberger tavaly 43 millió eurót ruházott be Közép- és Kelet-Európában, ebből 8 milliárd forint Magyarországra jutott. A részvénytársaság tavaly június végén jelentette be, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban 5 milliárd forintos beruházással új téglagyárat épít, szeptemberben pedig, 1,8 milliárd forintért, új technológiát vezetett be Kisbéren. Ugyancsak tavaly 400 millió forintot költött a kőszegi gyár fejlesztésére és 800 millió forintot egyéb beruházásokra. Április elején jelentették be, hogy a Wienerberger Téglaipari Rt. megvásárolta a mohácsi téglagyárat, gyárainak száma azonban továbbra is 15 marad, mivel bezárják a cégcsoport teskándi gyárát.

A Wienerberger csoport adózott eredménye 181,8 millió euró volt tavaly, ami rekord a vállalat történetében, és 61 százalékkal több az előző évinél. A csoportszintű értékesítés, 1,76 milliárd euró, 14 százalékkal haladt meg a 2003-ast. A cégnél egész évre az eredmények 10 százalékos gyarapodását valószínűsítik, a legtöbb piac pozitív vagy legalábbis stabil fejlődése alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik