Külföld

Újra fellángolt viták Benes-ügyben

admin
admin

2005. 05. 20. 08:13

Magyarország hivatalosan is szóvá tette Csehországnál a hétfőn Prágában felavatatott Eduard Benes-szobor ügyét – adta hírül a Népszabadság.

Somogyi Ferenc külügyminiszter csütörtökön levelet küldött cseh kollégájának, Cyril Svobodának, amelyben hangsúlyozta: a felvidéki magyarságot tragikusan sújtó Benes-dekrétumok a kollektív bűnösség érvényesítésével olyan eszméket képviseltek, amelyek távol állnak az Európai Unió, így a Cseh Köztársaság mai értékrendjétől is.

Előzőleg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tette szóvá, hogy hétfőn szobrot állítottak Eduard Benesnek a cseh fővárosban. A cseh kormányfő válaszul annyit üzent: kizárólag a csehekre tartozik, hogy tisztelik-e Eduard Benest vagy sem, őt sem zavarja, hogy Magyarországon szobrot állítottak Horthy Miklósnak, aki kormányzóként a második világháború alatt Adolf Hitler szövetségese volt. A politikus szerint a magyarok tarthatnának egy kis lelkiismeret-vizsgálatot, így megnézhetnék, hogy milyen módon vettek részt Csehszlovákia szétverésében a müncheni egyezmény aláírása után.

Az immár EU-tag Csehország a mai napig nem határolódott el a néhai államfő dekrétumai alapján az országban élő magyar és szudétanémet kisebbséget sújtó kollektív bűnösség elvétől. Ezzel együtt a prágai értelmiség nagy része elítéli, hogy Prágában szobrot kapott Eduard Benes. Ráadásul az avatóünnepségen – amelyen a miniszterelnök és számos kormánytag is részt vett – csak dicsérték az egykori politikust.

Szlovákiában is vitáznak a dekrétumokról

A napokban egy független, ám a Szlovák Nemzeti Párttal rokonszenvező szlovák képviselő olyan határozati javaslatot nyújtott be, amely szerint “a Benes-dekrétumok megkérdőjelezhetetlenek, s ezek a második világháború utáni rendeletek abban az időben megfelelően reagáltak Németország és Magyarország korábbi agressziójára”. A szlovák kormánykoalíció azonban levette napirendjéről az ügyet. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint a szlovák kormánypárti politikusok ezzel ismét összecsapták a bokájukat a Magyar Koalíció Pártja előtt.

Schröder simította el a helyzetet

Csütörtökön Csehországba látogatott Gerhard Schröder. A német kancellár a prágai kormány mellé állt a Benes-dekrétumokal kapcsolatos vitákban: mint mondta, a második világháború volt minden tragédia oka. Schröder így próbálja elsimítani az Edmund Stoiber bajor tartományi kormányfő kijelentése nyomán keletkezett feszültséget. Stoiber ugyanis hétfőn provokációnak és a jószomszédi kapcsolatok elleni támadásnak minősítette a prágai külügyminisztérium előtt felállított Benes-szobrot, illetve azt, hogy az ünnepségén Jirí Paroubek cseh kormányfő is részt vett. Paroubek visszautasította a cseh belügyekbe való beavatkozást, hozzátéve: ilyen durva támadásokat hallott a csehszlovák lakosság annak idején a náciktól is. A Prágába látogató Schröder jelentéktelennek nevezte Stoiber nyilatkozatát és hangoztatta: a kiváló cseh-német kapcsolatokon ilyesféle “ünnepi beszédek” nem változtatnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.