Nagyvilág

Az Audinak szállít a Poppe & Potthoff magyar cége

Tovább bővíti magyarországi gyártókapacitását a német Poppe & Potthoff GmbH. A tavaly már 33 millió eurós nettó árbevételt elérő ajkai székhelyű leányvállalat az Audi győri gyárában készülő 6-8 hengeres motorokhoz szállít majd nyomócsöveket.

Egy újabb, több mint 310 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházásba kezd ajkai üzemében a világ egyik legnagyobb nyomócsőgyártója, a német Poppe & Potthoff GmbH magyar cége – erősítette meg a Napi Gazdaság információit Gellén László, a Poppe & Potthoff Hungária Bt. gazdasági igazgatója. A cég egyelőre kizárólag gépi beruházásokat valósít meg, s 200-ról ismét 250-re növeli a dolgozók számát. Gellén elmondta, az újabb beruházási program hátterében elsősorban az áll, hogy az Audi győri gyárától hat- és nyolchengeres motorok nyomócsöveinek szállítására kaptak jelentős volumenű, több millió euró értékű megrendelést.

Ezzel párhuzamosan készülnek a PSA konszern – várhatóan 2006-tól termelő – nagyszombati gyárának kiszolgálására is, ahova ugyancsak nyomócsöveket szállítanak majd. A Poppe & Potthoff, amely a világ szinte valamennyi vezető autógyárának, többek között a Daimler-Chryslernek, az Audinak és a PSA-nak is beszállítója, tavaly már mintegy 4 millió euró értékű gépi beruházást valósított meg Ajkán.

A társaság nettó árbevétele 2004-ben már meghaladta a 33 millió eurót. Ebben a folyamatosan növekvő megrendelések mellett annak is szerepe volt, hogy az anyacég egyre több tevékenységet, többek között a csőkomponensek gyártását is, Németországból Ajkára telepítette. Ezeket a termékeket szintén a világ vezető autógyártóinak szállítják. Gellén közölte, idei üzleti tervükben az elmúlt évihez hasonló, 33 millió euró körüli nettó árbevétel elérése szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik