Külföld

Júniusban szavazhatnak az ENSZ BT kibővítéséről

admin
admin

2005. 05. 17. 08:21

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának kibővítésére terjesztett elő határozattervezetet a világszervezetben helyi idő szerint hétfőn Németország, Japán, India és Brazília, amelyről már júniusban szavaz az ENSZ közgyűlése.

Külügyi szakértők szerint egyáltalán nem biztos, hogy a tervezet megkapja az elfogadásához szükséges kétharmados többséget, amelyhez a 191 ENSZ-tagállam közül 128 támogatására lenne szükség.

A négy ország által előterjesztett határozattervezet azt tartalmazza, hogy a jelenleg tizenöt tagú Biztonsági Tanácsot hat állandó és négy úgynevezett rotáló taggal kellene kibővíteni. Az előterjesztők szerint mindez jobban megfelelne a 21. század politikai realitásainak.

A jelenlegi rendszer az ENSZ megalakulása óta, azaz csaknem hatvan éve van érvényben. A tervezet egy-egy új állandó tagságot irányoz elő Nyugat-Európa és Latin-Amerika, kettőt- kettőt pedig Afrika és Ázsia számára. Ehhez jönne még egy-egy nem állandó tagság Afrika, Ázsia, Kelet-Európa és Latin-Amerika számára.
Az előterjesztő négy ország szerint az új állandó tagoknak ugyanolyan jogokkal, illetve kötelezettségekkel kellene rendelkezniük, amilyennel a jelenlegi öt állandó tagország, azaz az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia rendelkezik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.