Nagyvilág

Francia ex-minisztert vádol az USA illegális olajkereskedelemmel

Egy az iraki háború ellen tiltakozó brit parlamenti képviselőt és egy francia ex-minisztert gyanúsít az amerikai szenátus, hogy törvénytelen hasznot húztak az Olaj a békéért programból.

Az amerikai szenátus bizottsága George Galloway-t és az egykori francia belügyminisztert, Charles Pasqua-t azzal gyanúsítja, hogy 10, illetve 11 millió hordó olaj törvénytelen eladásában segédkeztek, hordónként 3 és 20 cent közötti nyereségért.


Galloway, aki korábban munkáspárti képviselő volt, de a mostani szavazáson az általa alapított Tisztelet Párt színeiben indult, visszautasította a vádakat. Az AFP-nek azt mondta: attól, hogy sokat ismétlik a hazugságot, az attól még hazugság marad”. Galloway ugyanis nemrég pert nyert az angol Daily Telegraph napilap ellen. A bíróság 150.000 fontot (mintegy 56 millió forintot) ítélt meg a képviselőnek, mert a döntés szerint a lap alaptalanul vádolta az olajüzletben való részvételért.


A képviselő a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy az amerikai bizottságot „egy rakás republikánus seggnyalónak” nevezte, aki George W. Bush kedve szerint dolgozik.


Az amerikai bizottság republikánus elnöke, Norm Coleman gyakorlatilag megismételte a napilap állítását. Demokrata társa, Carl Levin a bizottság jelentésére hivatkozva újból elítélte az ENSZ munkáját. Szerinte az Olaj a békéért program egy „nagy, nemzetközi korrupcióellenes nyomozás” célpontja.


Pasqua a nyolcvanas és kilencvenes években kétszer is betöltötte a belügyminiszteri posztot. Ő nem kommentálta az állításokat. Ugyanakkor – jegyzi meg a BBC – egyik korábbi munkatárást a francia rendőrség két hete letartóztatta az iraki olajjal kapcsolatos illegális kereskedés miatt.


Galloway különösen sokat és aktívan küzdött az iraki háború ellen. De a bizottság nem ezért vádolta meg, hanem azért, mert Szaddám Husszein olajügyi minisztériumában dolgozó egykori hivatalnokok tanúskodtak ellene, és állítólag írásos bizonyítékok is vannak ellene. Ezek szerint az iraki rezsimet támogató politikusok támogatásukért cserébe olcsón vehettek olajat, és azt piaci áron adhatták tovább legális kereskedőknek. Korábban ugyanilyen bizonyítékok derültek ki a Magyar Érdek Párt elnökéről, Király B. Izabelláról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik