Nagyvilág

Koreai atombújocska

Miközben Észak-Korea tagadja, hogy kísérleti atomrobbantásra készülne, hajlandó ismét tárgyalóasztalhoz ülni, mely kiutat jelenthet a két ország között a diplomáciai konfliktus határain már régen és jócskán túlnőtt nemzetbiztonsági összetűzésben.

Észak-Korea tagadja, hogy kísérleti atomrobbantásra készülne, amerikai propagandának nevezte kedden az erről szóló múlt heti washingtoni jelentést, és az amerikai vezetést hibáztatja azért, hogy zsákutcába jutottak az észak-koreai atomfegyverprogram beszüntetéséről folyó hatoldalú nemzetközi tárgyalások. Egy amerikai védelmi minisztériumi illetékes pénteken közölte, hogy kémműholdról készített képek tanúsága szerint előkészületek történhetnek egy föld alatti nukleáris robbantásra, bár nem zárható ki az sem, hogy csupán egy jól előkészített “észak-koreai cselről” van szó.


“Az Egyesült Államok nagy zajt csap azzal, hogy azt állítja: országunk föld alatti kísérleti atomrobbantást hajt végre júniusban, és hogy erről értesíteni fogja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), Japánt és más érintett országokat. Az amerikai kormány minden eszközzel “nukleáris bűnözőnek” igyekszik beállítani Észak-Koreát, szövetkezik ellenünk, megpróbál megfojtani minket. Ebből mi arra következtetünk, hogy az Egyesült Államok viselkedése nem normális, olyan ország, amellyel nem tudunk dűlőre jutni” – írta keddi kommentárjában a Koreai Munkapárt napilapja, a Rodong Szinmun, amelyet a KCNA hivatalos hírügynökség idézett.


A lap azzal fenyegetőzött, hogy Phenjan továbbra sem tér vissza a tárgyalásokhoz, amelyeken tavaly június óta nem vesz részt. Ezzel szemben az észak-koreai rezsim vasárnap bejelentette: fontolgatja visszatérését az amerikai, dél-koreai, kínai, orosz és japán részvétellel tartott tárgyalásokhoz. Abban az esetben hajlik erre, ha teljesül követelése, hogy Washington közvetlenül is tárgyaljon vele a hatoldalú tárgyalások keretein belül. Az Egyesült Államok erre reagálva hétfőn közölte, hogy kész a közvetlen tárgyalásokra. Tom Casey külügyi szóvivő szerint Washington azt a feltételt szabja ehhez, hogy a közvetlen párbeszéd a hatoldalú tárgyalások keretében bonyolódjék le. “Nálunk eddig is az volt a bevett gyakorlat, hogy (a plenáris üléseken kívül) közvetlen megbeszéléseket is folytattunk a tárgyalások minden részvevőjével, köztük az észak-koreai küldöttséggel is. Ha az észak-koreaiak visszatérnek a tárgyalóasztalhoz, mi folytatjuk ezt a gyakorlatot” – mondta.


Észak-Korea idén februárban bejelentette, hogy atomfegyverrel rendelkezik. Az amerikai hírszerzés szerint a kommunista rendszernek egy vagy két atombombája lehet, de elegendő plutóniuma van ahhoz, hogy további hatot is elkészítsen. Nemrég leállítottak egy atomreaktort, ami arra utalhat, hogy újabb plutónium-mennyiséget akarnak onnét kinyerni. Mohamed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatójának nemrégiben nyilvánosságra került becslése szerint már most hat atombomba van Phenjan fegyvertárában

Ajánlott videó

Olvasói sztorik