Nagyvilág

Bush-Putyin találkozó: kemény ellentétek a mosoly mögött

Vasárnap este Moszkvába érkezett George Bush amerikai elnök, hogy Putyin elnökkel közösen emlékezzen meg a győzelem napjáról. A 60 évvel ezelőtt történtek élesen eltérő megítélése dacára a két elnök között látszólag nagy az összhang.

Politikai seregszemle

Bush elnök mellett mintegy 50 állam- és kormányfő vesz részt a moszkvai ünnepségeken, köztük Jacques Chirac francia, Hu Jintao kínai államfő, Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő. Magyarországot Mádl Ferenc köztársasági elnök képviseli. Nem megy el az évfordulóra viszont az észt, a litván és a grúz elnök sem.
Az orosz főváros utcáin egyébként várhatóan mintegy 7 millió ember ünnepel majd, és összesen hatezer külföldi vendéggel számolnak.

A II. világháború befejeződésének 60. évfordulóján nagyszabású megemlékezéseket tartanak az orosz fővárosban. Hétfőn délelőtt a Vörös téren óriási katonai parádé kezdődik, amelyen felvonultatják a Nagy Honvédő Háborúban kitűnt alakulatok zászlóit, korabeli egyenruhát és fegyvereket viselő osztagok menetelnek (kutyás utászokkal, lovasokkal), és 2600 veterán hajt körbe korhű teherautókon egykori szovjet frontjaik (hadseregcsoportjaik) lobogói alatt. A díszszemle után az állam- és kormányfők megkoszorúzzák az Ismeretlen Katona Sírját, s a veteránokkal együtt a Nagy Kreml Palotában fogadáson vesznek részt, amelyet Putyin elnök ad feleségével.

A parádé kezdete előtt Vlagyimir Putyin és felesége egymás után üdvözölte valamennyi vendéget, köztük George Bush amerikai elnököt és feleségét. A Bush házaspárt vasárnap este régi barátként és hangsúlyozottan magánkörnyezetben, az elnöki rezidencián fogadta a Putyin család.

Hidegháborús kijelentések

A május 9-ei megemlékezésekre számos prominens politikai vezetőt várnak Moszkvába, ám a Bush-Putyin találkozó kiemelt érdeklődésre tart számot. Különösen azok után, hogy az amerikai elnök európai körútjának korábbi állomásain több olyan kijelentést tett, amely egyes politikai elemzők szerint már-már a hdegháborús hangnemet idézte. Bush elnök szombaton a lettországi Rigában például erősen bírálta az 1945 februárjában Sztálin, Churchill és Roosevelt részvételével megtartott jaltai konferenciát. Mind mondta: “a szovjet dominancia Közép- és Kelet-Európában az egyik legnagyobb rossz volt a történelemben. A jaltai konferencia a müncheni értekezlet és a Ribbentrop-Molotov paktum igazságtalan hagyományát követte.”

Hozzátette: “ismét az történt, hogy miközben a hatalmak tárgyaltak, a kis nemzetek szabadsága valahogyan feláldozhatónak bizonyult… Nem fogjuk megismételni más generációk tévedését, a zsarnokság megbékítését, mentegetését, és feláldozni a szabadságot a stabilitás hiábavaló kergetése közben.”

Bush kijelentette: az Egyesült Államok kötelező szövetségi fogadalmat tett a balti államok szabadságának megvédésére. Szabadságotok védelmében sohasem maradtok egyedül – hangsúlyozta a lett vezetők előtt elmondott beszédben. Az amerikai elnök korábban észt és litván politikusokkal is találkozott, s kijelentette, hogy Oroszországnak nincs oka bosszúsnak lenni, mert az Egyesült Államok beleavatkozik a “küszöbén” folyó demokratikus átalakulásba.

“Az az elképzelés, hogy segítsünk másokat a szabadság megszerzésében, remélhetőleg nem forradalmi, hanem inkább racionális, tartózkodó és humánus külpolitikának tekinthető… Szerintem az országok kellemesen érezhetik magukat, ha a határaikon demokráciák vannak” – mondta. “Amilyen világosan csak tudom, el fogom mondani Putyin elnöknek, hogy országa érdekében áll, hogy demokráciák legyenek a határain” – tette hozzá.

Ilyen felütés után érkezett Moszkvába Bush elnök, ahol – amerikai tudósítások szerint – látszólag teljes az összhang a két elnök között. Mintha egyikük sem akarná, hogy a május 9-i emlékünnepséget bármi is beárnyékolja. Bush elnök Putyin dácsájában például azt mondta: „ma a világ elismeréssel adózik az orosz nép nagyszerűségének és áldozatának, amellyel hozzájárult a nácizmus vereségéhez. Oroszország nagy nemzet és én arra számítok, hogy együtt dolgozzunk a nagy problémák megoldásában.”

A Fehér Ház mindeközben hivatalosan közölte, hogy az amerikai-orosz kapcsolatok messze túlterjednek az 1939-es német-szovjet paktum körüli történelmi vitán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik