Nagyvilág

Német razziák magyar cégek ellen

Akciót folytatnak a Németországban dolgozó magyar cégek ellen az ottani hatóságok. Az ellenőrzések a Legfőbb Ügyészség és az ORFK kényszerű közreműködésével zajlanak – értesült a Népszabadság.

SoKo Pannonia fedőnéven már egy éve folytatnak akciót német hatóságok Németországban dolgozó magyar cégek ellen. Az akció kilenc nappal Magyarország európai uniós csatlakozása előtt kezdődött azzal, hogy 1100 felfegyvezett német rendőr és vámos átkutatta 23 magyar vállalkozás németországi telephelyét. Lefoglalták a cégek szerződéseit és a munkavállalókkal kapcsolatos iratokat. A magyar vállalkozások német partnereinél is házkutatást tartottak, az érintettek szerint azért, hogy elvegyék a kedvüket magyar alvállalkozók alkalmazásától.
A magyar cégek egyébként még egy 1999-es államközi megállapodás értelmében évente hat-hétezer munkavállalót foglalkoztathatnak, az érintett vállalkozások vezetői szerint azonban a németek alaptalan vádak egész sorával folyamatosan zaklatják őket. A SoKo Pannonia akcióval pedig egyértelműen a német munkásokkal azonos felkészültségű, de olcsóbb magyar (és kelet-európai) munkaerőt akarták kizárni a német piacról.
A razziák az érintett cégek magyarországi telephelyein is folytatódtak, itthon harminc vállalkozásnál tartott házkutatást az ügyészség utasítására a rendőrség. Cégiratokat és más bizonyítékokat foglaltak le olyan mennyiségben, ami már a magyar hatóságok szerint is veszélyezteti a vállalkozások működését. Az ORFK jelezte is aggályait a Legfőbb Ügyészségnek, ahol végül megtiltották a lefoglalt iratok külföldre szállítását. Mást azonban nem tehettek.
A lejárató kampánynak tűnő sorozat ellen azonban eddig nem sikerült fellépni. A Belügy-, a Gazdasági és az Igazságügyi Minisztérium, a Legfőbb Ügyészség, az OEP és a vállalkozók érdekképviseletei az elmúlt egy évben a legfelsőbb (miniszteri, államtitkári) szinten leveleznek egymással, és főosztályvezetői szinten egyeztetnek. A Külügyminisztérium szóbeli jegyzéket adott át a német nagykövetnek, válasz azonban nem érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik